Július 25-én érkezik a PES 2013 demója

2012. július 19.
2.0071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Konami legfrissebb közleményéből megtudtuk, hogy mikor is tervezi a csapat megjelentetni a FIFA 13 legnagyobb ellenfelének tekinthető PES 2013 kipróbálható változatát.

Abban biztosak voltunk, hogy a Konami idén is előbb akarja kihozni a demonstrációt, mint az Electronic Arts, de azt álmunkban sem mertük volna gondolni, hogy jövő héten már nyüstölhetjük a játék előzetesét. A Konami szerint márpedig július 25-én minden európai játékos számára elérhető lesz a demó... konzolokon legalábbis.

A cég ugyanis csak PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra tervezi a PES 2013 demójának megjelenését, amelyben nyolc licencelt csapat oldalán próbálhatjuk ki az egyik legjobb virtuális futballjátékot.

A nyolc csapat egészen pontosan a német, az angol, a portugál és az olasz válogatott mellett néhány európai futball klub lesz, így a Santoc FC, az SC International, a Fluminense és a Flamengo Flamengo, akikkel kivétel nélkül kipróbálhatjuk majd többek között a Copa Libertadores módot is.

Ha kicsit többet akarsz tudni a július 25-én érkező demóról, alant egy trailer, amelyet a bejelentés mellé kaptunk.

#tv#
8 hozzászólás

csirkee

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nagyon jól néz ki! De a trailerbe miért pont a C. Ronaldot kellett berakniuk...pffffuj de nem szeretem

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Vagy husszor ki fogom játszani mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Yepp. Ezt le fogom szedni.

válasz erre

Braddock

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
Sokkal jobb szerintem mint a Fifa. Jobb graf, pörgősebb mozgás, jobb az egész...
Ja ezzel én is egyet értek!

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Sokkal jobb szerintem mint a Fifa. Jobb graf, pörgősebb mozgás, jobb az egész...

válasz erre

Maniac

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Orvosolva!

válasz erre

Braddock

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nekem sem!

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nem megy a vidiszomorú smiley

válasz erre
Pro Evolution Soccer 2013
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaManiac profiljamarco profilja