Július 27-én érkezik az első kettő Ryzen 3-as processzor

2017. július 15.
3.3971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A processzorok és a grafikus kártyák piacán is most az AMD van soron, hiszen a vállalat heteken belül bemutathatja, illetve piacra dobhatja csúcskategóriás grafikus kártyáit és processzorait, valamint a procik kapcsán a legalsó szegmensben is bővítenek.

A vállalat vezetője, Lisa Su nemrég az alsókategóriába érkező Ryzen 3-as családról beszélt, mely nem titkoltan az Intel Core i3-as szériát szeretné a földbe döngölni. Megtudtuk, hogy a július 27-én érkező új széria két modellel indul, melyek egyaránt 4 magosak lesznek.

A Ryzen 3 1200 3,1GHz-es alap és 3,4GHz-es Boost órajeleket kapott, az SMT hiányában pedig 4-4 szálról beszélhetünk. A Ryzen 3 1300X 4 magja is csak 4 szálon fut, de 3,5Ghz-es alap és 3,7GHz-es Boost értékekről beszélhetünk XFR technológiával, vagyis komolyabb hűtés esetén még többet ki lehet hozni a processzorból.
4 hozzászólás

totyak

7 éve, 4 hónapja és 5 napja

Már egy átlag pc tulajdonos sem nagyon vesz i3-at a gépébe, összességében nem is éri meg i5-höz képest, tehát ugyanezt a tendenciát várom a Ryzen 3-tól is. Nyilván nem egy elvetélt kategória egyik sem, de aki tudja, hogy hosszabb távon kezdeni akar valamit a gépével, az nem alsókategóriás processzort vesz.

válasz erre

Bvektor

7 éve, 4 hónapja és 5 napja

Ez már kicsit az a kategória ahol inkább az ár és nem a teljesítmény dominál. Kíváncsi vagyok mit tudnak majd az i3akhoz képest.

válasz erre

C64 fun

7 éve, 4 hónapja és 6 napja

Biztosan jó kis procik lesznek.

válasz erre

VaPe

7 éve, 4 hónapja és 6 napja

Komoly moddolások lesznek ezekkel is majd!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja