Jövő tavaszig nyílt forráskódra vált a holland kormány

2007. december 16.
1.4541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A holland kormány bejelentette, hogy 2008 áprilisáig az ország teljes közigazgatásában bevezetik a nyílt forráskódon alapuló szoftverek preferált párhuzamos használatát.

A holland gazdasági minisztérium által kidolgozott javaslatot ellenszavazat nélkül fogadta el a két illetékes parlamenti bizottság. A határozat fontos előírása, hogy az adminisztratív szerveknek minden esetben a nyílt forráskódú alkalmazásokat ? azaz például a Linux operációs rendszert vagy az Open Office irodai szoftvercsomagot ? kell előnyben részesíteniük a fejlesztők által levédetett, drágább termékekkel szemben, illetve ez utóbbiak használatát külön meg kell majd indokolniuk. A minisztérium által készíttetett előzetes tanulmány szerint csak a városi ingatlan-nyilvántartáson 6 millió eurót spórolhatnak majd így évente.

A döntés duplán is hátrányosan érintheti a Microsoftot; a Windows mellett Office irodai programcsomagjával is piacvezető konszern ugyanis egy ideje szeretné az ISO-nál nyílt forráskódú szabványként elfogadtatni Open XML fájlformátumát, ez azonban a sima gyorsított eljárásban egyelőre nem sikerült. Hans Bos, a Microsoft holland részlegének szóvivője igyekezett kihangsúlyozni, hogy a Word dokumentumok már most megfelelő alternatívát jelentenek riválisaikkal szemben és szerinte a MS Office által használt Open XML is hamarosan megkapja az ISO-tól a nyílt forráskódú minősítést. Bos ugyanakkor sérelmezte, hogy a hivataloknak külön mérlegelés nélkül előírják a nyílt forráskódú alkalmazások előnyben részesítését.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja