Jövőre érkezne az új Xbox? Lemezmeghajtó nélkül?!

2012. március 09.
3.0131
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Mai "Xbox 720" pletykánk új életet lehel a 2013-as megjelenés reményébe, illetőleg feltételezi, hogy a következő konzol híján lesz az optikai meghajtóknak is.

Az MCV kérdéses hitelű forrásból értesült, hogy az állítólag "Durango" álnevet viselő konzol szakít a hagyományokkal, és eggyel kevesebb lemezmeghajtóval lép színre. A DVD-olvasót egy bizonyos "solid-state card storage" - azaz gyakorlatilag egy memóriakártyával - helyettesítené.

Eme lépéssel a Microsoftnak még véletlen sem kéne egy Blu-ray integrálása miatt mondvacsinált mosolyt eresztenie a Sony felé - mi több, a memóriakártyás megoldás állítólag potenciálisabb ellenfélnek bizonyulna a kalózkodással szemben is.

Ugyanezen forrás szembesített minket újfent a 2013-as megjelenés elméletével is, de ennél többet nemigen volt hajlandó az orrunkra kötni.

Akárhogy is, nem ez az első eset, hogy egy next-gen szóbeszédnek köszönhetően ráncba fut a homlokunk, és nagy valószínűséggel nem is az utolsó. Ám mind közül talán a legvérfagyasztóbb az "anti-használt-játékos Xbox"-ról szóló pletyka... BRRR!
11 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 3 napja

gymtonic74 írta:
Én játék gyüjtö lévén, nekem olyanok a játékok, mint az ereklyék, szeretem látni és megfogni, a maga fizikai valójában. Jól mutat a polcomon. Nameg itt van az élettartam. Egy jó minöségü nyersanyagból készült, lemez adat tároló élettartama, min 25-100 év, egy ilyen memo kártya kötve hiszem, hogy lesz annyi, de még a közelében sem. Problémás ez nekem, mivel ha elhalálozik, mi lesz a rajta tárolt tartalommal? De ha bejön a Microsoft azon törekvése is, hogy használt játék ne cserélhessen gazdát, ami ezen memo kártya eljárás is igazol, akkor a konzolpiac totális meggyengülése várható, olyan régiókban, ami nem stabil gazdaságilag, mivel a jónép, ott ritkán vesz játékokat teljes áron, a játék megjelenése napján. De beadna ez a konzolpiacnak, mindenhol. Lelkük rajta. Egy okkal több, hogy véglegesen lemondjak, eme hobbiról. 17 ezrekért nem kell a mainstream szemét, évi 2 játék miatt, meg nem tartok konzolt. Ez a pénz éhség, megfekszi a gyomromat. Ha ez nem pletyka, akkor gratula Microsoft! Egy újabb bizonyíték a kapzsiságra, a fizetös multi után. Szép jövö, csak bele ne bukjanak.
Sajnos pedig minden efelé tendál.szomorú smiley

válasz erre

gymtonic74

marco

13 éve, 1 hónapja és 4 napja

Ésszerű megoldás lenne. Minden az online felé megy, ez nagyjából már csak kiegészítő adathordozó lenne mellé.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 4 napja

Tutira nem fake, mindenkinek egyszerűbb lenne ha így jönnének a játékok.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Jó lenne ha így lenne, sokkal egyszerűbb lenne a spanokkal összeülni ha nem egy szatyor játékkal kéne roahngálni!mosolygó smiley

válasz erre

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Szerintem nincs ebben semmi fúrcsa!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Vita is ilyen simán megcsinálhatják így. Sokkal egyszerűbb!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Ez a jövő úgyhogy szerintem nem kérdéses!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Szerintem full igaz

válasz erre

fabre

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Én nem-re szavaztam! Sztem ez igaz és a kalózkodás megnehezitése érdekében fog ez igy lenni.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 5 napja

Ne szivassatok!meglepett smiley Ez finoman szólva is fura lenne!meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja