Jövő hónapban már kipróbálhatjuk a Fable: The Journey-t

2012. augusztus 19.
1.6351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Microsoft legfrissebb bejelentése szerint a jövő hónapban már minden játékos kipróbálhatja majd a Fable: The Journey címre keresztelt legújabb Fable kalandot, az erős Kinect-támogatással felvértezett alkotás demója ugyanis szeptember 17-én már felkerül az Xbox Live kínálatába.

Onnan természetesen az említett időpontban már bárki letöltheti az előzetest, amelyről bővebb és pontosabb információink még nincsenek, így kérdéses például, hogy hány küldetést és egyebeket élhetünk majd át a betöltést követően.

Arra viszont akár már most mérget vehetünk, hogy az alkotás végleges változata október 12-én válik elérhetővé Európában, egészen pontosan a szokásos három napos késéssel az amerikai változatokhoz képest, irányításához pedig érdemes lesz egy Kinect szenzort is beszerezni, hiszen a Lionhead erőteljesen a mozgásérzékelős kütyüre kívánja felépíteni a játék vezérlését.

A bejelentés mellé az illetékesek egyébiránt elérhetővé varázsoltak egy három perces mozgóképet is a játékról, amelyet itt és most magad is megtekinthetsz:

#tv#
Fable: The Journey címre keresztelt legújabb Fable kalandot, az erős Kinect-támogatással felvértezett alkotás demója ugyanis szeptember 17-én már felkerül az Xbox Live kínálatába.'>
9 hozzászólás

Raiden

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Shade írta:
Nem kell mindennek frankónak lennie, csak azoknak aminek KELL hogy jók legyenek, de most semmisem frankó, akkor az is jobb, ha a dolgok 10%a alakul tökéletesen. röhögő smiley
No,a 100%alatt, éppen a te 10%-odra apelláltam,csak kissé előreszaladtam..kacsintó smiley

válasz erre

Shade

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Raiden írta:
NONO!!Ha nem lenne "divat",nem tudnánk morogni..Hová lenne a világ ha minden frankó volna?Az öngyilkossági ráta közel 100% lenne...röhögő smileyröhögő smiley
Nem kell mindennek frankónak lennie, csak azoknak aminek KELL hogy jók legyenek, de most semmisem frankó, akkor az is jobb, ha a dolgok 10%a alakul tökéletesen. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Így kell tönkretenni egy nagy nevet teljesen... El tudom képzelni milyen lesz ez Kinect-el. mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Shade írta:
Dugják fel maguknak a divatjukat...röhögő smiley
NONO!!Ha nem lenne "divat",nem tudnánk morogni..Hová lenne a világ ha minden frankó volna?Az öngyilkossági ráta közel 100% lenne...röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Shade

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Raiden írta:
Sajnos ez a divat mostanában.nyelvnyújtó smileymeglepődött smiley
Dugják fel maguknak a divatjukat...röhögő smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Shade írta:
Szép szép, de csak xboxra jön, szóval Fable, nem Fable, baxák meg.
Sajnos ez a divat mostanában.nyelvnyújtó smileymeglepődött smiley

válasz erre

Shade

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Szép szép de ez nem Fable...szomorú smiley
Szép szép, de csak xboxra jön, szóval Fable, nem Fable, baxák meg.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Jól néz ki nagyon!

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Szép szép de ez nem Fable...szomorú smiley

válasz erre
Fable: The Journey
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljaManiac profilja