Jövő héten várható a PES 2013 második demójának megjelenése

2012. augusztus 24.
2.1961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Júliusban a Konami egyszer már kiadott egy előzetes kipróbálható változatot a Pro Evolution Soccer-sorozat legújabb évadjáról, ám már akkor tudtuk, hogy a jövőben ezt valószínűleg egy második demonstrációs anyag is követni fogja.

Várakozásaink pedig beigazolódtak, legfrissebb híreink szerint ugyanis a Konami a jövő hét folyamán teszi elérhetővé a játék második demóját, méghozzá első körben csak konzolokra, de szeptember első hetében állítólagosan PC-re is.

A második PES 2013 demóban egyébiránt 11 licencelt csapatot érhetünk majd el, akikkel szabadon és annyi meccset játszhatunk, amennyit csak akarunk, miközben saját bőrünkön tapasztaljuk meg az első előzetes óta kivitelezett és a játékmenetet érintő változásokat.

A hivatalos álláspont szerint a Pro Evolution 2013 második kipróbálható verziója augusztus 28-án kerül fel az Xbox Live kínálatába, majd rá egy napra a PlayStation Networkre is, míg PC-n - feltehetően a Steam rendszerén - szeptember elején válik elérhetővé.
3 hozzászólás

Braddock

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

Ez számomra is fúrcsa!

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja

Ezt én se értem.

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja

Miért kell két demó?meglepett smiley

válasz erre
Pro Evolution Soccer 2013
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja