Jövő héten PC-re vándorol az Iron Brigade

2012. augusztus 07.
2.4311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb, korábban csak Xbox 360-ra megjelent videojáték jelenhet meg napokon belül PC-re, tudtuk meg a Double Fine csapatától, akik bejelentették, hogy a korábban Trenched névre hallgató, ma viszont már Iron Brigade címen ismert alkotás augusztus 13-án számítógépekre is bemutatkozhat.

A kizárólag letölthető formában megjelenő játék egy lépegetőket, illetőleg mechákat a középpontba állító akció-stratégia lesz, amely egy aprócska bónuszt is kapni fog majd a hosszú ideje várt portolás okán.

A játék megvásárlásával ugyanis azonnal és ingyenesen elérhetővé válik a Rise of the Martian Bear kiegészítő is, így rögtön kibővített tartalommal érhetjük majd el az Iron Brigade-ot, amely egyelőre még nem kapott hivatalos árcédulát, de mivel az Xbox Live-ra 15 dollárért került fel annak idején, valószínűleg PC-n sem lesz ez másként.

Az Iron Brigade egyébiránt eredetileg még tavaly jelent meg az Xbox Live kínálatában, közel egy esztendő után pedig a jövő hét folyamán végre PC-re is elérhetővé válik.
Iron Brigade címen ismert alkotás augusztus 13-án számítógépekre is bemutatkozhat.'>
1 hozzászólás

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 17 napja

Zsír!mosolygó smiley

válasz erre
Iron Brigade
3.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja