Jövő héten már tényleg megjelenhet Kínában a PS4

2015. március 11.
1.9991
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután legutóbb váratlanul, jogi akadályokra hivatkozva a Sony elcsúsztatta a PS4 és a PS Vita kínai premierjét, a legfrissebb hírek szerint most végre egy olyan megjelenési dátumot sikerült találniuk, amelyen valóban elérhetővé válik a két masina ebben a régióban is.

Mint ismert, eredetileg már januárban elrajtolt volna Kínában a PS4, akkor azonban a megjelenés előtt mindössze néhány nappal törölték a premiert, a Sony viszont a minap megerősítette, hogy március 20-án, avagy jövő héten pénteken már tényleg eljön a nagy megjelenés ideje.

A kínai piacra fekete és fehér színű modellek is érkeznek, amelyek átszámítva 479 dolláros áron kerülnek forgalomba - tehát közel 130 ezer forintért -, az első videojátékok között pedig olyan címeket találunk, mint a Dynasty Warriors 8: Xtreme Legends Complete Edition, a King of Wushu: Free Early Access Edition, a Knack, a Mr. Pumpkin Adventure, a Rayman Legends és a Trials Fusion.
17 hozzászólás

Marduk

9 éve, 10 hónapja

rDAVE írta:
Mondjuk igaz, ez tökéletesen működik is. röhögő smiley
Észak ott bukta be az egészet, hogy a lakosság nagy százaléka be van sorozva katonának, és ehhez vedd hozzá, hogy el van zárkózva minden újítás elől, ezért a termelés alig tudja fenntartani önmagát az államot.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 10 hónapja

Marduk írta:
Észak-Korea vezetése nem arról szól, hogy a népnek jó legyen, hanem az, hogy a vezető rétegnek jó legyen. Ezen alapul az ideológiájuk is. röhögő smiley
Mondjuk igaz, ez tökéletesen működik is. röhögő smiley

válasz erre

Marduk

9 éve, 10 hónapja

rDAVE írta:
Lehet eltaposná, de attól még egy hulladék az északi vezetés. röhögő smiley Amúgy azt a fegyverszünetet felmondta észak 2013-ban.
Észak-Korea vezetése nem arról szól, hogy a népnek jó legyen, hanem az, hogy a vezető rétegnek jó legyen. Ezen alapul az ideológiájuk is. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 10 hónapja

Marduk írta:
Észak militarizáltabb. :x Egyébként Észak és Dél jelenleg fegyverszünetben él. Ha Délnek nem lenne olyan fokú támogatottsága, akkor szerintem Észak el tudná taposni, de mivel Délnek több szövetségese van, Északnak meg lényegében nincs semmi, ezért nem hadakoznak. röhögő smiley
Lehet eltaposná, de attól még egy hulladék az északi vezetés. röhögő smiley Amúgy azt a fegyverszünetet felmondta észak 2013-ban.

válasz erre

Marduk

9 éve, 10 hónapja

rDAVE írta:
Na, azért sok ott a különbség köztük. röhögő smiley Egyik ázsiai ország sem egyforma. Még Észak és Dél-Korea is ég és föld. röhögő smiley Sőt, azt hiszem még mindig jogilag háborúban állnak. röhögő smiley Észak eléggé lemaradt és igencsak sz.r a vezetés, az a fajta, ahol van szavazás, de csak egy név van a listán. röhögő smiley Viszont Dél gazdasága meg virágzik. LG, Samsung, Kia, Daewooo, Hyundai... mind dél-koreai, ahogy filmgyártás terén is hollywood közelében járnak és net sebesség is a világ legjobbjai közt van. Forma 1, világhírű előadok és minden ilyen, északban meg netet alig találsz, elvileg ezer fő(!) alatt van az internet felhasználók száma, ami több, mint vicc, hiszen legalább kétszer annyian vannak, mint mi. Elég csak egy átlagos kép az utcáról és máris látszik, hogy észak vagy dél. mosolygó smiley Csak egy kis érdekességképp mondom... mosolygó smiley
Észak militarizáltabb. :x Egyébként Észak és Dél jelenleg fegyverszünetben él. Ha Délnek nem lenne olyan fokú támogatottsága, akkor szerintem Észak el tudná taposni, de mivel Délnek több szövetségese van, Északnak meg lényegében nincs semmi, ezért nem hadakoznak. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

totyak írta:
Le van kakilva, ázsiai cucc, nekem az már egykutya röhögő smiley
Na, azért sok ott a különbség köztük. röhögő smiley Egyik ázsiai ország sem egyforma. Még Észak és Dél-Korea is ég és föld. röhögő smiley Sőt, azt hiszem még mindig jogilag háborúban állnak. röhögő smiley Észak eléggé lemaradt és igencsak sz.r a vezetés, az a fajta, ahol van szavazás, de csak egy név van a listán. röhögő smiley Viszont Dél gazdasága meg virágzik. LG, Samsung, Kia, Daewooo, Hyundai... mind dél-koreai, ahogy filmgyártás terén is hollywood közelében járnak és net sebesség is a világ legjobbjai közt van. Forma 1, világhírű előadok és minden ilyen, északban meg netet alig találsz, elvileg ezer fő(!) alatt van az internet felhasználók száma, ami több, mint vicc, hiszen legalább kétszer annyian vannak, mint mi. Elég csak egy átlagos kép az utcáról és máris látszik, hogy észak vagy dél. mosolygó smiley Csak egy kis érdekességképp mondom... mosolygó smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Az volt az indok a betiltásra, hogy a gyerekek fejlődését fogja vissza. röhögő smiley Az anime japán, a szó és "műfaj" is. mosolygó smiley És a legtöbb beteg cucc is japán. röhögő smiley
Le van kakilva, ázsiai cucc, nekem az már egykutya röhögő smiley

válasz erre

Marduk

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

totyak írta:
A konzolt és a videojátékot tartják a gyerekek hülyítésének? Szerintem nem elsősorban gyerekek vesznek már konzolt, inkább a fiatal felnőttek. Meg aztán pont Kínában lenne ilyen, mikor annyi anime, meg még sokkal betegebb dolgok vannak, amik butítja a kölyköket
Most lehet, hogy olyan dologba megyek bele, amibe nem kéne, de Kína még mindig szocialista ország attól függetlenül, hogy lényegében már kezd kimúlni a szocializmus. Kína nyitottabb mostanában, mint pl. Mao Ce-tung idejében, de a KKP (Kínai Kommunista Párt) célja még mindig az, hogy meg tudja tartani a hatalmát, és még mindig élnek különféle eszközökkel, hogy ne veszítsék el hatalmukat. A videojátékok olyan dolgok, amelyek tartalmazhatnak olyan dolgokat, amelyek a KKP ideológiájának ellentmondanak, sőt, akár még ideológiai támadásként is felfoghatják. És mivel a KKP sokkal enyhébb politikát folytat, ezért számukra nem maradt más, mint a cenzúrázás és egyes termékek behozatalának tiltása.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

totyak írta:
A konzolt és a videojátékot tartják a gyerekek hülyítésének? Szerintem nem elsősorban gyerekek vesznek már konzolt, inkább a fiatal felnőttek. Meg aztán pont Kínában lenne ilyen, mikor annyi anime, meg még sokkal betegebb dolgok vannak, amik butítja a kölyköket
Az volt az indok a betiltásra, hogy a gyerekek fejlődését fogja vissza. röhögő smiley Az anime japán, a szó és "műfaj" is. mosolygó smiley És a legtöbb beteg cucc is japán. röhögő smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Szerintem mindent kiadni egyben felesleges lenne. Adagolva jobb. Egyrészről Kínában nem mindegy mit adnak ki, szerintem egy GTA-t nem tudna a kormány megemészteni, eddig is azért voltak tiltva a konzolok, mert gyerekek hülyítésének tartották. Másrészről, ha sok játékot rázúdítanak egyből a népre, akkor eloszlik az eladás. Nem véletlen nem szoktak nagy címeket különböző kiadók egyszerre kiadni.
Szerk.: Persze a konzol eladásokra igaz, hogy jobb hatással lenne, de ez nem csak a konzol gyártón múlik, hanem a játékok kiadóján is és a korábban említett dolog miatt nekik nem jó biznisz. röhögő smiley
A konzolt és a videojátékot tartják a gyerekek hülyítésének? Szerintem nem elsősorban gyerekek vesznek már konzolt, inkább a fiatal felnőttek. Meg aztán pont Kínában lenne ilyen, mikor annyi anime, meg még sokkal betegebb dolgok vannak, amik butítja a kölyköket

válasz erre

fnx

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

Pont Kínába ne lenne pénz.

válasz erre

kpal

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

Kína feltörekvő , van ott tőke.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profilja