Jövő héten leplezhetik le a Suda51-Mikami horrorjátékot

2010. szeptember 09.
2.1851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár akadnak kiváló horrorjátékok a játékiparban, egy újabb próbálkozót mindig óriási örömmel és várakozással köszöntünk a színtéren, hiszen a félelemből és rettegésből - virtuálisan persze - sosem elég.
 

Ezért is fogott össze Suda 51 és a Resident Evil megalkotója, avagy Shinji Mikami egy közös projekt kedvéért, amiről immáron két esztendeje folynak a pletykák, konkrétumokat viszont még nem hallhattunk és láthattunk. A jég azonban úgy tűnik, hogy a jövő héten megtörik végre.

A 1UP brigádja legalábbis egy tűzhöz közeli forrásból úgy értesült, hogy az Electronic Arts vigyázó tekintetei alatt készülő programot jövő héten, még a Tokyo Game Show nagy durranása előtt, szeptember 15-én mutathatják be végleges formájában, méghozzá az EA Tokyo Showcase 2010 elő-rendezvény keretein belül. Hogy mindebből mi az igazság, azt sajnos nem tudjuk biztosan, de a cég már korábban is megerősítette, hogy több videojáték leleplezésére is készül a japán expón. Reméljük, hogy közöttük van a Suda51-Mikami horror is, már éppen itt lenne az ideje...
5 hozzászólás

skyman

12 éve, 1 hónapja és 5 napja

Lac írta:
Vendég: A L4D nem igazán horror.
skyman: Penumbrát próbáld ki, felejthetetlen élmény lesz.
Azonnal ráállok
Köszi az ötletet

válasz erre

Lac

12 éve, 1 hónapja és 5 napja

Vendég: A L4D nem igazán horror.
skyman: Penumbrát próbáld ki, felejthetetlen élmény lesz.

válasz erre

skyman

12 éve, 1 hónapja és 5 napja

Vendég írta:
l4d nem tetszett neked?
de tetszett. És mostanság is ha ráérek, néha elöveszem. De nincs meg az a feelingje, nállam legalábbis amitöl egy horror játék horror játékká vállik.
Hogy mire gondolok?
Azt várnám el egy ilyen játéktol, hogy hátborzongato legyen, hisz egy vicc is akkor jo, ha nevetünk töle. Egy horror játék pedig akkor joh, ha valoban megilyedünk. Ilyen élmény engem a Fear játék során ért, a horrorok között az vitte a pálmát nállam, de még az se jött be igazán. Talán azért tetszett mert abban már vannak be****atos részek.

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 5 napja

l4d nem tetszett neked?

válasz erre

skyman

12 éve, 1 hónapja és 5 napja

Nah erre marha kiváncsi leszek. Igazábol olyan horrorjátékot még nem találtam ami nagyon elnyerte volna a tetszésemet. Voltak jok, és nem annnyira jok, remélem ez fogja betölteni a nagyon jo kategoriát a gyüjteménybe

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Monyo profiljaKisember001 profilja