Jövő héten itt a következő Final Fantasy XIII-2 DLC

2012. május 10.
1.4631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix még mindig nem mondott le azzal kapcsolatos terveiről, miszerint a jövőben számtalan letölthető tartalommal kívánja bővíteni a jelenleg aktív Final Fantasy epizódot, avagy az XIII-2-t, amint ugyanis a cég néhány órával korábban bejelentette, a jövő hét folyamán már köztünk lesz az alkotás legújabb DLC csomagja.

A Requiem of the Goddess címet kapott letölthető tartalom a tervek szerint május 15. magasságában kerül fel a PlayStation Network kínálatába, ami annyit jelent, hogy legkésőbb a jövő hét végéig az európai PSN frissítéssel mi is meg fogjuk kapni.

A Requiem of the Goddess bejelentéséről már korábban is hallhattunk egyet és mást, így többek között például azt, hogy egy kis történettel kívánja kibővíteni a játék világát, amelyben a központi szerepet Lightning kapja majd, de Serah és Noel sem marad ki a kalandokból, valamint a Fehér és a Fekete Mágus sem.

Érdekesség egyébiránt, hogy május 15. magasságában várható a játékhoz az Arena of Eternity pakk is, amely Snow és Valfodr karakterekre lesz kiélezve.
1 hozzászólás

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 20 napja

Elég nagy az aktivitás a játék körül. Pedig azt hittem ez lesz az uccsó rész.

válasz erre
Final Fantasy XIII-2
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja