Jövő héten érkezik az EscapeVektor

2013. január 17.
1.8881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony és a Nnooo fejlesztőcsapata a mai napon bejelentette, hogy a jövő hét során, az aktuális heti frissítéssel egyetemben megérkezik a PlayStation Network kínálatába az EscapeVektor című videojáték, amely a PlayStation Vita egyik leginnovatívabb címének ígérkezik az eddigi felhozatalból.

A játék betöltésével a minimál-dizájn mellett egy CPU-ba csöppenhetünk, ahol a processzor által előre meghatározott útvonalakon, a mozgó ellenfelek kicselezésével kell kiszabadítanunk a bent rekedt Vektort.

Az EscapeVektor többféle játékmóddal és 27 zónával várja majd a rajongókat, akik 10 dollár ellenében szerezhetik majd be maguknak a programot, de amennyiben PS Plus előfizetők lennének, úgy húsz százalékot máris levonhatnak ebből az árcédulából, méghozzá egészen február 5-ig bezárólag.
EscapeVektor című videojáték, amely a PlayStation Vita egyik leginnovatívabb címének ígérkezik az eddigi felhozatalból.'>
1 hozzászólás

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 22 napja

Nagyon pofás!

válasz erre
EscapeVektor
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja