Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája

2010. december 27.
3.0911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Remek hírrel örvendeztethetjük meg a Bloodgame rajongókat, ugyanis a Playa Games hivatalosan is bejelentette, hogy 2011 februárjában kezdetét veszi a játék nyílt béta tesztelése.

A készítők eredeti tervei szerint idén szeptemberben indult volna a nyílt béta teszt, de csúsztak az időponttal. Szerencsére már nem kell sokáig várakozni, hiszen az érdeklődők hamarosan belevethetik magukat a sötétség lényeinek véres harcába. A böngészőalapú programban három faj közül választhatunk, lehetünk vérszívók, szörnyvadászok, vagy farkasemberek.

Az alkotásban a hatalomért kell harcolnunk más játékosok ellen, karakterünket folyamatosan fejleszthetjük, idő közben pedig egyre jobb fegyverekre és felszerelésre tehetünk szert. A produktumban izgalmas küldetéseket kell elvégeznünk, amelyek sikeres teljesítése után tapasztalati pontokat kapunk, emellett némi pénzt is kereshetünk. A program egy sötét, komor hangulatú világban játszódik, amelyben az egyetlen cél a túlélés. A projektben saját klánt alapíthatunk, így csapatban is megküzdhetünk más ellenséges teremtményekkel, természetesen jó felszereléssel és hatékony fegyvererekkel több az esélyünk arra, hogy győztesként kerüljünk ki a véres csatákból.


Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 2. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 3. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 4. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 5. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 6. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 7. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 8. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 9. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 10. kép



Jövő februárban veszi kezdetét a Bloodgame nyílt bétája - 11. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja