Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük

2021. május 15.
40.3781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Bethesda-féle Starfieldről nem igazán hallani semmit, holott elviekben idén már meg kéne jelenni - most érkezett azonban néhány kép egy 2018-as verzióról, ami már önmagában lenyűgöző, úgyhogy ha eddig nem vártuk a szoftvert, majd most fogjuk.

A legfrissebb leakek szerint játszható a Starfield belső és külső nézetes formában is, illetve a HUD-on ki lesz jelezve az oxigénkapacitásunk, az állóképességünk, az életerőnk, valamint a nálunk lévő fegyverek is. Grafikailag azonban igazán lehengerlő látványt nyújt már ez a 2018-as változat is, bár azért azt tegyük hozzá, hogy attól, hogy valami 2018-ban jól nézett ki egy állóképen, az nem biztos, hogy 2021-ben jól fog futni gameplay közben.

Ettől függetlenül átadnak egy hangulatot ezek a képek, amiket remélhetőleg a végleges változat is tükrözni fog. Kíváncsian várjuk, hogy végre kapunk-e róla infókat az idei E3-on!

Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük - 2. kép


Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük - 3. kép


Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük - 4. kép


Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük - 5. kép


Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük - 6. kép


Jött néhány kép a Starfield 2018-as verziójából, és az állunkat keressük - 7. kép

Starfieldről nem igazán hallani semmit, holott elviekben idén már meg kéne jelenni - most érkezett azonban néhány kép egy 2018-as verzióról, ami már önmagában lenyűgöző, úgyhogy ha eddig nem vártuk a szoftvert, majd most fogjuk.'>
4 hozzászólás

Xelosz

3 éve, 1 hónapja és 11 napja

Jól néz ki de az áll le eséshez kevés még röhögő smiley

válasz erre

Direktor

3 éve, 1 hónapja és 11 napja

Egyelőre nem sokat látni.

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 1 hónapja és 11 napja

Elég minimál. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

3 éve, 1 hónapja és 11 napja

Hát szerintem meg semmi extra.

válasz erre
Starfield
26.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja