Jött két poszter a Monster Hunter-filmhez, amik nem is annyira rosszak

2020. február 28.
10.5031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A jó ég óvjon meg minket attól, hogy Paul W S Anderson filmkészítő ismételten ránk zúdítsa egy friss agymenését és ezzel alaposan aláássa egy franchise hírnevét, viszont a Kaptár-széria nem volt neki elég, a Monster Hunternek is nekiesett.

Már voltak korábban előjelek, hogy Anderson most is mindent elkövet azért, hogy megbotránkoztassa a népet, lévén az első, kiszivárgott képek és trailer mindennek tekinthetőek voltak, csak bizalomgerjesztőnek nem, most viszont érkezett két karakterposzter, amik egészen pofásak.

Az egyiken Milla Jovovich, a másikon pedig Tony Jaa karaktere látható. Bár Jovovich továbbra is kitűnik az egész miliőből, ellenben Jaa meglepően autentikus a látható szerelésében, valamint a Monster Hunterre jellemző batár nagy fegyver is jól áll a kezében. Ettől persze bizalmat kár lenne szavazni a filmnek, de legalább egy jó pontja van már az alkotásnak - talán ez lesz az utolsó is.

Jött két poszter a Monster Hunter-filmhez, amik nem is annyira rosszak - 2. kép


Jött két poszter a Monster Hunter-filmhez, amik nem is annyira rosszak - 3. kép

17 hozzászólás

WickedSick

4 éve, 5 hónapja és 26 napja

totyak írta:
Aha, tehát a srác autentikus szerelésben van és frankó a batár fegyvere, ellenben Mila nem, pedig neki is épp olyan szakadt ruhája és batár fegyvere van. Némi ellenszenvet érzek a színésznő iránt. A bizalom megszavazással meg talán meg kellene várni, hogy valami érdemlegeset lássunk is a filmből. Érdekes módon a Sonic filmet is mindenki előre temette és ontja a pénzt. Nem kellene előre ítélkezni. Tény, hogy a kaptár szerepekkel Mila kissé elásta magát, de szerintem amúgy azok sem voltak szörnyűek.
Rossz ajtón kopogtatsz, ha előreítélkezésről van szó. mosolygó smiley Kifejezetten ellenzem, hogy ha valaki előre leír valamit, és itt sem azért lett megemlítve, hogy Jovovich nem autentikus, "me' hogy a korábbi munkái".

válasz erre

totyak

4 éve, 5 hónapja és 26 napja

Aha, tehát a srác autentikus szerelésben van és frankó a batár fegyvere, ellenben Mila nem, pedig neki is épp olyan szakadt ruhája és batár fegyvere van. Némi ellenszenvet érzek a színésznő iránt. A bizalom megszavazással meg talán meg kellene várni, hogy valami érdemlegeset lássunk is a filmből. Érdekes módon a Sonic filmet is mindenki előre temette és ontja a pénzt. Nem kellene előre ítélkezni. Tény, hogy a kaptár szerepekkel Mila kissé elásta magát, de szerintem amúgy azok sem voltak szörnyűek.

válasz erre

Mordorer

4 éve, 5 hónapja és 26 napja

Szerintem ezek ugyanolyan szörnyűek... röhögő smiley

válasz erre

muki

4 éve, 5 hónapja és 27 napja

Csak ez a Jovovich ne lenne... ki nem állhatom.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

4 éve, 5 hónapja és 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja