Jól teljesítettek az Electronic Arts játékai, köztük elsősorban a FIFA 10, kis hazánkban is

2010. január 21.
1.7831
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy ízes sajtónyilatkozatnak hála, tudomást szereztünk arról, hogy kis hazánkban mennyire szeretik a játékosok az Electronic Arts játékait, és köztük is elsősorban a FIFA sorozatot, lévén a játék legutóbbi része a MAHASZ 2009-es évi összesített toplistájának az élére küzdötte fel magát, amely az októberi megjelenéshez mérten kiemelkedő teljesítmény.

A cég szerint a nagy sikerhez nem csak a franchise neve és újdonságai, hanem az is hozzájárult, hogy októberben országjáró 4v4 focikupákat rendeztek, aminek következtében egyre többen ismerhették meg a sorozatot.

Az EA ugyanakkor kiemelte nyilatkozatában a The Sims 3 nevét is, hiszen az életszimulátor harmadik generációja is a MAHASZ lista második helyéig verekedte fel magát, de természetesen a Need For Speed: Shift neve is belefogalmazódott a közleménybe, lévén az egyik legnépszerűbb karácsonyi játékszoftver volt, a Dragon Age: Vérvonalakkal egyetemben, amely szerepjáték stílusához képest szintén nagyon jó eredményeket ért el az Electronic Arts szerint. Az elhangzottakból egyértelműen arra következtethetünk, hogy az idei esztendőben újabb FIFA és újabb Need For Speed játék fog kényeztetni minket az őszi szezonban...
2 hozzászólás

richie8

11 éve, 6 hónapja és 10 napja

Örülhet is az EA, így kell reklámozni egy szoftvert, versenyindításokkal. A Sims amúgy sem vágyott túl nagy felhajtásra, a siker az előző két rész után szinte megkérdőjelezhetetlen. NFS szintúgy.

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 12 napja

nyelvnyújtó smileyEHHHHHHHH

válasz erre
FIFA 10
12.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profiljaManiac profilja