Jól megy az NVIDIA szekere

2017. február 11.
3.1851
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A grafikus kártyák piacán az elmúlt években szerencsére nem volt egyeduralkodó vállalat, hiszen az AMD rendre számos újdonsággal szállt harcba az NVIDIA ellen, azonban a "zöld" szekér így is remekül megy.

Az NVIDIA nemrég közzétette, az előző év utolsó negyedévére vonatkozó üzleti jelentését, melyből kiderült, hogy óriási növekedést tudtak felmutatni. Az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 55 százalékkal nőtt a bevétel, mely 2,17 milliárd dollárra rúgott, ami 655 millió dollár környéki profitot jelent.

Ebben persze nem csak a GTX 1000-es család nagy sikere vállalt szerepet, hanem más, az átlagfelhasználók által nem igazán belátott terület is. Az adatközpontokért felelős részlegük például egymaga majdnem 1 milliárd dollárt hozott, ami nem is csoda, hiszen olyan partnerekkel állnak szerződésben, mint például az Amazon, az Alibaba vagy a Microsoft, akik szintén növekedni tudtak tavaly.
6 hozzászólás

totyak

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ezért nem várhatjuk, hogy a középkategóriás, vagy csúcskártyáik jobb áron jöjjenek. Miért adnák olcsóbban, ha ilyen jól megy nekik?

válasz erre

1000feri

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Elöbb utóbb jön a fordulat.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Jó nekik! Én is örülnék ennyi pénznek. röhögő smiley

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Akkor most már végre jöhetne az új széria....

válasz erre

kpal

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Mindenütt a toppon vannak.

válasz erre

zender

7 éve, 8 hónapja és 26 napja

Pedig nekem pont úgy tűnt hogy nagyon el vannak mostanában tűnve...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja