John Kodera veszi át Andrew House helyét a Sony elnöki székében

2017. október 03.
4.0621
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ismét vezetőváltás történt a Sony élén, Andrew House ugyanis bejelentette, hogy újabb kihívások keresésére hivatkozva lemond a cég elnöki és vezérigazgatói tisztségéről, de aggodalomra semmi ok, hiszen máris megvan az utód.

A Sony élén így mostantól John Koderát köszönthetjük, aki a Sony eddigi elnökhelyetteseként már eddig is belelátott a vezetői teendőkbe, Andrew pedig a hivatalos közlemény szerint fokozatosan adja majd át neki a posztot, ezáltal bőven lesz ideje megtanulni a vállalat irányításának alapelveit, amiről egyenesen Kaz Hirainak, a kompánia nagyfőnökének jelent majd.

Andrew House egyébiránt 27 évet húzott le a Sony-nál, és 2011 óta volt a vállalat elnöke és CEO-ja, ezáltal kulcsszerepet töltött be abban, hogy a PlayStation 4 ilyen sikeressé válhatott.

Persze Kodera sem egy kezdő, már 25 éve van a vállalatnál, 2013 óta a Sony Network Entertainment elnöke, aki a PS Store, a PS Plus és a PS Now kapcsán töltött be vezető szerepet.
5 hozzászólás

totyak

7 éve, 16 napja

Emberek jönnek-mennek munkahelyeken. Attól, mert ez Sony, attól még nem különlegesebb, mint ha valaki elmegy a Tesco-tól, szerintem. Nekem attól nem lesz jobb, ha Andrew-nak jól megy az élete.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 16 napja

Maradjon ilyen jó a PS és engem nem fog zavarni a váltás. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 16 napja

miertkellettaregbevezetes írta:
Még több ps címet pc-re
Eddig se jött, ezután se fog. (PS Now-n kívül.)

válasz erre

Még több ps címet pc-re

válasz erre

Patrik94

7 éve, 16 napja

Jó kezekben marad! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja