Jobban járunk, ha nem húzzuk az Intel i7 7700K-t

2017. május 06.
4.6701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A processzorok piacát jó néhány éven át kérdés nélkül uralta az Intel, mely sajnos meg is látszott a évenkénti frissítés mértékén, idén azonban az AMD a Ryzen szériával egy nagyon komoly kihívót tett le az asztalra.

Persze azért a jelenlegi Intel processzoroknak sem kell szégyenkezniük, pláne ha egy i7-es egységről van szó. Nemrég azonban az Intel fórumán érdekes bejegyzések sora bukkant fel, melyek az Intel i7 7700K modellt érintő hibára utalnak.

Egyre többen jelzik ugyanis, hogy az apróbb órajel-emelések után is könnyen 90 fok fölé emelkedhet a processzor hőmérséklete, miközben mások még csak nem is húztak a processzoron ahhoz, hogy ilyen értékeket kapjanak. Ilyen panaszokat már jó néhány hete látni a fórumon, az Intel pedig nemrég végre megtörte a csendet.

A vállalat belső vizsgálatai szerint a 100 fokos veszélyhatárt nem érik el a processzorok és azt javasolják, hogy ne húzzunk a gyári órajeleken és ne játszadozzunk a feszültséggel, ami igencsak érdekes, hiszen jó néhányan pont ezért vesznek K-s processzort. Mások azon háborodtak fel, hogy ők bizony a gyári beállításokon használják a terméket, vagyis az Intel egy semmitmondó vagyis inkább önmagának ellentmondó választ adott hetekkel a probléma után.
8 hozzászólás

drift3r91

7 éve, 6 hónapja és 15 napja

Vicc, nekem a húzott i5 4.6 GHz-en maxra tekerve nem éri el a 60 fokot és az még régi gyártástechnológia a mostaniakhoz képest.

válasz erre

totyak

7 éve, 6 hónapja és 17 napja

Valakinek normál állapotban is 90 fok, az azért nem kóser valahogy.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 6 hónapja és 17 napja

Jó hűtővel orvosolható!
DONE!

válasz erre

ValaMalDoran

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

drift3r91 írta:
Mit sirnak ezen? Nekem az i7 4771 ment 90fokon, most hűtővel 50.
Nekem pedig az aszott testem általában 36 fokos! Hűtőben kevesebb.... erről volt szó? Nem! Hát akkor... röhögő smiley

válasz erre

Brutal Terror

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

Ryzen úgyis rommá alázza, ha kigyullad ha nem. röhögő smiley

válasz erre

drift3r91

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

Mit sirnak ezen? Nekem az i7 4771 ment 90fokon, most hűtővel 50.

válasz erre

zender

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

Az szép. meglepett smiley Örülhetnek akik megvették, tervezve hogy majd rommá hajtják. röhögő smiley

válasz erre

ValaMalDoran

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

Mivel eddig egyeduralkodóként voltak jelen a piacon, így megtehették, hogy lekvárt raktak a kupak alá paszta gyanánt. Az agresszív hőfokszabályzás energiamegtakarítás gyanánt is kissé bullshit szagú. Viszont már van konkurencia, így nem lepődnék meg egy forrasztott megoldáson a köv generációban.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja