Jazz Jackrabbit 3 - Még mindig tervben

2008. május 29.
12.9291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Nyilván sokan emlékeztek még a zöld színű nyúlra, aki egy első osztályú arcade játék főszereplője volt.

Jazz Jackrabbit kalandjaiból két ízben készült videójáték, a második rész ide s tova 9 éve jelent meg, így épp időszerű lehetne a folytatás akár, erre pedig komoly esély is van a jelek szerint, Az ismert designer, a játék szülőatyja, akit CliffyB néven ismer a gamer világ arról beszélt ugyanis, hogy továbbra is tervben van a harmadik rész, és előbb-utóbb mindenképp érkezik a folytatás.

Ugyan korábban igérkezett már harmadik felvonás a játékból, a Jazz Jackrabbit 3D süllyeszőbe került. Vagy inkább talonba. Jó esély van rá ugyanis, hogy a nagyfülű hős újra akcióba lendüljön. CliffyB már korábban is beszélt a játékról, ezúttal azt is megemlítette, hogy habár neki sokat jelent a Jazz Jackrabbit, de az nem a közeljövőben fog megvalósulni, mivel jelenleg a Gears of War soron következő részével foglalatoskodik.
41 hozzászólás

Vendég

11 éve, 26 napja

Vendég írta:
Mikor lessz már készmeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!meglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley
figyu... utána google-ztam és: S.O.H.A. nem lesz kész... S=Sajnálom h kiábrándítalak O=okvetlenül tudnotok kell: H="Hiába vártok rá, A=akkor se lesz kész" szomorú smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 5 napja

Puszilakmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 3 napja

marco írta:
Nagyon jó a kérdés, én is tolnám vele, a másodikat imádtam. Igaz, ha egyszer ez elkészül, 3d-s lesz, az már nem az igazi...

Ilyen pre-alpha demokat le lehetett tölteni belőle 2007 környékén... Azóta szerintem semmi új nem történt.
Tökéletesen egyetértek. Talán a legjobb az lenne, ha ugyanez a grafika ( csak nagyobb pixelszámban )és pár (jó so) új fegyver és szint. És spaz semmiképpen se maradjon ki

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 4 napja

:confused(:kacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 6 napja

Hali! A jazz2 az szuper, már többször is kijátszottam kacsintó smiley
De a 3-at nem tudom sehonnan se megszerezni, vagyis demoba meg van de annak nics értelme mert a játékot nem lehet elmenteni szomorú smiley szomorú smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 22 napja

röhögő smileymeglepődött smileymenő smileymosolygó smileyszomorú smileymeglepett smileynyelvnyújtó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileymikor lesz már meg 4 is

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 23 napja

tök jóóóóóóó

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 2 napja

naon jó csak gagyimeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 2 napja

ez izé... vagány!!!menő smiley

válasz erre

marco

15 éve, 3 hónapja és 2 napja

Vendég írta:
mikor jelenig meg ez a jatek mert szerintem nagyon jo leszmenő smiley
Nagyon jó a kérdés, én is tolnám vele, a másodikat imádtam. Igaz, ha egyszer ez elkészül, 3d-s lesz, az már nem az igazi...

Ilyen pre-alpha demokat le lehetett tölteni belőle 2007 környékén... Azóta szerintem semmi új nem történt.

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 2 napja

mikor jelenig meg ez a jatek mert szerintem nagyon jo leszmenő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 3 napja

szerintem kiraly a jazz 3röhögő smileymosolygó smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja