Japánban megérkezett az első Tizen táblagép

2013. október 25.
1.6741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A táblagépek legnagyobb része a Google által pátyolgatott Android rendszert használja a vas meghajtására, ám több alternatív rendszer fejlesztése is folyamatban van.

Ilyen például az Ubuntu alapjaira épülő Touch OS és a több gyártó összefogása alatt fejlődő Tizen OS.

Az első Tizen OS-t futtató táblagép meg is érkezett a japán Systena jóvoltából. Természetesen nem a fogyasztóknak szánták az első példányokat, hanem a fejlesztőknek, akik tesztelni és fejleszteni szeretnék megoldásaikat. A táblagépben egy négymagos, 1.4GHz-es ARM Cortex-A9 processzor és 2GB RAM kapott helyet. A belső tárhely mérete 32GB, mely elegendő lehet több alkalmazás tárolására és tesztelésére is. Maga a készülék 10,1 hüvelykes, 1920 x 1200-as felbontást kínáló kijelzőt kapott.

A Tizen 2.1-es rendszert futtató masina első körben csak szűk kör számára vált elérhetővé, ám a fejlesztők a vállalat honlapján jelezhetik igényüket és hozzájuthatnak egy készülékhez.
7 hozzászólás

Raiden

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

Ez egy igazi Canonical fa ló(a trójai után szabadon..röhögő smiley ).

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 4 hónapja és 20 napja

bekdaniel írta:
Én nem tudom, hogy ezekben a tabletekben mi a jó röhögő smiley
Kb csak annyi, hogy mutogasd röhögő smiley Kötnek rá billentyűzetet és onnantól olyan, mint a netbook vagy a notebook röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Nem hiszem, hogy nagyon el fog majd terjedni a többi OS mellett. Meg ilyen erős gépeknek az ára sem lesz piskóta, akkor meg már valami ismertebb cuccot vesz az ember.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Tizen OS megy majd telefonokra is?

válasz erre

fantis6

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

viszonylag jó belső lesz, érdekes megnézni ezt az os-t is

válasz erre

kpal

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

bekdaniel írta:
Én nem tudom, hogy ezekben a tabletekben mi a jó röhögő smiley
ez amolyan " nem tudjuk hova tenni a pénzünket " féle cucc röhögő smiley

válasz erre

bekdaniel

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Én nem tudom, hogy ezekben a tabletekben mi a jó röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja