Japánban a Super Smash Bros jobban fogyott, mint a Destiny?

2014. szeptember 15.
1.9181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy a Destiny hype-hulláma nem jutott el a világ minden tájára, lévén az egyik legnagyobb japán áruház, avagy a Tsutaya nyilvánosságra hozta múlt heti eladási adatait, amiből kiderült, hogy a Bungie alkotása korántsem került az első helyre.

Hogy milyen cím tudott jobb eladásokat produkálni nála? Talán meglepő, de egy 3DS-exkluzív videojáték, történetesen a Super Smash Bros, ami maga mögé utasította a Destiny PS4-es és PS3-as változatait egyaránt.

Fontos kiemelni, hogy mindez még csak egyetlen - noha igaz, az egyik legnagyobb - japán bolt eredményeit takarja, azonban szerdán befut a Media Create listája is, amiből már kiderül, hogy az egész országban ez a trend uralkodott-e, vagy csak egyedi esetről van szó?

Természetesen a nyugati világban a Destiny a várakozásoknak megfelelően teljesített, így például a brit eladási listán az élre került, és mindenkit maga mögé utasított, sőt mi több, az év legjobb rajtját is produkálta!
Destiny hype-hulláma nem jutott el a világ minden tájára, lévén az egyik legnagyobb japán áruház, avagy a Tsutaya nyilvánosságra hozta múlt heti eladási adatait, amiből kiderült, hogy a Bungie alkotása korántsem került az első helyre.'>
9 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

I3enG írta:
nem akarok hülyeséget mondani, de nekem úgy rémlik japánoknál volt az hogy ha nem látják a karaktert amit irányítanak akkor rosszul lesznek a játéktól... és ezért náluk nem divat az FPS
Lehet tényleg mondtak/írtak ilyesmit, de igazából még akkor is baromság, ha japánok mondták. Szimplám más játékokat kedvel a többség, bár nem lehet azt mondani, hogy a Destiny nem érdekelné őket. PS3 és PS4 verzió a második és harmadik helyen tanyázik a Bros után.

válasz erre

I3enG

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

nem akarok hülyeséget mondani, de nekem úgy rémlik japánoknál volt az hogy ha nem látják a karaktert amit irányítanak akkor rosszul lesznek a játéktól... és ezért náluk nem divat az FPS

válasz erre

totyak

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Csúnyán szólva a Japán egy más "állatfaj".

válasz erre

rDAVE

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

ÓÓ, de bénák... Hát nem kell nekik egy újabb FPS?! meglepett smiley

válasz erre

gokuvsvegita

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

marco írta:
Papírforma.mosolygó smiley
Te írtad eddig a legrövidebbet. röhögő smiley Én is valami hasonlót akartam... röhögő smiley

válasz erre

marco

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Papírforma.mosolygó smiley

válasz erre

gokuvsvegita

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Nem meglepő, japánban ilyenek jobban fogynak. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Ezen nem is lepődök meg, Japán az Japán... mosolygó smiley

válasz erre

Ravor

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Ugyanúgy, ahogy az ő játékaik se fogynak olyan számban itt, a mieink se fogynak olyan jól nálukröhögő smiley

válasz erre
Destiny
9.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja