Januárban jön lemezre égetve a Hitman: The Complete First Season

2016. augusztus 31.
3.7361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az IO Interactive csapata lassacskán lezárja a Hitman első szezonját - terveik szerint még kettő legalább lesz -, aminek köszönhetően januárban lemezre égetve meg is jelentetik majd ezt, méghozzá az eddig ismert tartalmak mellett több exkluzív dologgal egyetemben.

A játék kapható lesz a szimpla változat mellett egy Day One Steelbook Edition-ben is, ami egy extra fémdobozzal érkezik, de bármelyik verzióba is ruházunk be, mindegyik 100 órányi játékélményt, valamint az első szezon összes epizódját, illetve helyszínét tartalmazza majd, ezáltal a Prológus mellett eljuthatunk Franciaországba, Olaszországba, Thaiföldre, Japánba és az Egyesült Államokba is.

A Hitman: The Complete First Season egyébiránt stílusosan nem csak az eddig megjelent - illetve ezután megjelenő - tartalmakat vonultatja fel, hanem letölthető DLC-kkel is rendelkezik majd, ezáltal az "Így készült" dokumentumfilm és a zenei album mellett egy 3 bevetésből álló küldetéscsomag is várni fog ránk, sőt PS4-en 6 extra Sarajevo Six misszióból is kivehetjük a részünket.

A játék ebben a formájában várhatóan 2017. január 31-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is, konzolokra 60, számítógépre 50 eurós árcédulával.

Januárban jön lemezre égetve a Hitman: The Complete First Season - 2. kép

Hitman első szezonját - terveik szerint még kettő legalább lesz -, aminek köszönhetően januárban lemezre égetve meg is jelentetik majd ezt, méghozzá az eddig ismert tartalmak mellett több exkluzív dologgal egyetemben.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Szerintem ezt a bejelentést várták sokan. röhögő smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Ez betart 1 évre . röhögő smiley

válasz erre

zender

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Jó drága a PC verzió! meglepett smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Aztán a végén a 3 évadot megint kiadják lemezen, ki van ez találva.

válasz erre
Hitman
4.590 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja