Itt az első Wasteland 3 trailer

2016. október 06.
3.2801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az inXile Entertainment egy egészen hangulatos mozgóképet hozott nyilvánosságra a Wasteland 3 kapcsán, aminek több apropója is van, így például ez az első rögtön az, hogy most először tekinthetjük meg mozgásban a napokkal ezelőtt bejelentett old school szerepjátékot.

A másik apropó pedig az, hogy a fejlesztők elindították az alkotás közösségi kalapozását a Fig-en, ahol nem kevesebb, mint 2,75 millió dollárt szeretnének majd összegyűjteni a rajongóktól arra, hogy a harmadik rész elkészülhessen.

A videó egyébiránt elképesztően hangulatosra sikeredett, nagyon jól áll ez a havas-fagyos környezet a játéknak, sőt mi több, az új dialógus-rendszer is roppant impozáns lett az animált karakterekkel a középpontban. A Wasteland 3 valamikor jövőre érkezik PC-re, PS4-re, Xbox One-ra, Mac-re és Linux-ra is.

Nézd nagyban ezt a videót!



Wasteland 3 kapcsán, aminek több apropója is van, így például ez az első rögtön az, hogy most először tekinthetjük meg mozgásban a napokkal ezelőtt bejelentett old school szerepjátékot.'>
2 hozzászólás

Eltohn

8 éve, 2 hónapja és 4 napja

Remélem összejön a pénz mihamarabb, mert én ezzel játszani akarok! röhögő smiley

válasz erre

Santonio

8 éve, 2 hónapja és 4 napja

Nagyon bejön, brutál hangulata van!

válasz erre
Wasteland 3
17.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja