Itt az első gameplay felvétel a Phantom Dust Remasterről

2017. május 04.
3.6341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Polygon munkatársainak köszönhetően bemutatkoztak végre a Phantom Dust feldolgozás első gameplay felvételei, aminek köszönhetően egy igazán vaskos, közel 20 perces mozgóképet vehetünk szemügyre az alábbiakban.

A videó mellett a Microsoft megosztott velünk néhány információt is a sokak által várt feldolgozásról, így megtudtuk, hogy a szebb küllem mellett 16:9-es képarány és 1080p-re húzott grafika vár ránk, de ha PC-n akarjuk élvezni, akkor a 4K-felbontás is elérhető lesz.

Adam Isgreen, a Microsoft Studios kreatív igazgatója elmondta továbbá, hogy a Phantom Dust Remaster nem egy szimpla feldolgozás lesz, lévén alaposabban is hozzányúltak az egyjátékos kampányhoz, így főként az első néhány órához nyúltak hozzá, hogy a rajongók könnyebben megismerkedhessenek az alkotás sava-borsával, de mindemellett könnyítettek is rajta, így ha három alkalommal elbukunk egy küldetést a kampányban, lehetőségünk nyílik kihagyni azt.

Sőt mi több, a készítők DLC csomagokkal is készülnek a játékhoz, amelyek között ingyenes és fizetős darabok egyaránt megtalálhatók lesznek. Ingyenes bővítményt kapunk például rögtön a játék indítását követően, ami újabb képességeket és egyebeket ad hozzá az alapokhoz, de fizetős lesz a multiplayerhez érkező legtöbb kiegészítő.

Megjelenési dátumról ne is kérdezzetek, az egyelőre ugyanis rejtély.

Nézd nagyban ezt a videót!



Phantom Dust feldolgozás első gameplay felvételei, aminek köszönhetően egy igazán vaskos, közel 20 perces mozgóképet vehetünk szemügyre az alábbiakban.'>
3 hozzászólás

totyak

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Nem is értem mi történik a játékban. Meg nem is tetszik. Elsősorban nyilván azoknak a szívét fogja megdobogtatni, akik szerették az eredetit.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Annyira nem hatott meg. szomorú smiley

válasz erre

Patrik94

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

De dög lesz!

válasz erre
Phantom Dust
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja