Itt a Dragon's Dogma anime első kedvcsinálója

2020. augusztus 25.
8.3361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem mondjuk, hogy nem lepődtünk meg, amikor kiderült, hogy a Capcom és a Netflix közbenjárásával anime készül a Dragon's Dogma alapján, de a most befutott első kedvcsináló alapján bátran ki merjük jelenteni, hogy örülünk a kooperációnak.

Az alábbiakban látható felvételek alapján ugyanis egy kifejezetten ígéretes anime készülődik a Dragon's Dogma alapján, mely minden elemében sikeresen átvette a videojáték sajátosságait, sőt a történet szintén ígéretesnek tűnik.

A cselekmény ugyanis több mint 100 évvel azután játszódik, hogy egy sárkány váratlanul megjelent és lerombolt egy egész falut. Ethan, a fiatal hős azonban elhatározta, hogy megvédi szeretett családját a rémséggel szemben, csakhogy ezért cserébe a szívét elrabolta a sárkány. A fiú úgy tűnt, hogy meghalt, de most újjáéledt, és elhatározta, hogy visszaszerzi szívét, csakhogy ez az út veszélyekkel és szörnyekkel teli, dolgát pedig tovább nehezíti, hogy minél több lényt legyőz, fokozatosan elveszíti az emberségét is. Premier szeptember 17-én!

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Tommy

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Ejj de brutális a hangulata!

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Ez naggggggyon dög!!!

válasz erre

Mordorer

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Rohadt jól sikerült, mintha maga a játék lenne!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja