Ismét lesznek demók a WiiWare kínálatában

2010. november 03.
1.7911
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Nintendo konzol online szolgáltatása, avagy a WiiWare számtalan hasznos dolgot tartogat a fanatikusok számára, azonban akad némi hiányossága is, így például, hogy a játékosok nem tudnak demókat letölteni róla, mert tulajdonképpen nincsenek.

A lehetőség, hogy a teljes játékok megjelenése előtt kipróbálhassuk a programokat, természetesen nem új keletű dolog a rendszeren, alig egy évvel ezelőtt ugyanis volt ilyen opció, de azt idén februárban megszüntették, így a Wii-tulajdonosok demonstrációs anyagok nélkül maradtak.

Ez az áldatlan állapot azonban hamarosan megváltozik, a Nintendo legfrissebb bejelentéseinek értelmében ugyanis ismét lesznek demók a WiiWare kínálatában, méghozzá az első darabok már most péntektől elérhetők lesznek. A hivatalos közlemény értelmében a játékok ezen változatait a Shop Channel-ből lehet majd letölteni, és csak korlátozott ideig lesznek elérhetők, hogy mindig aktuális és friss legyen a lista. A pénteken érkező első demók a következők lesznek: Furry Legends - képünkon -, Jett Rocket, ThruSpace és Zombie Panic in Wonderland.
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 6 hónapja és 21 napja

Nem is értettem annak idején, hogy mi volt a probléma, amiért meg kellett szüntetni. Mintha legalábbis mekkora értéket képviselne egy demó, hogy ennyire óvni kell. Legalább a Wii-sek láthatják, hogy milyen teljes játékok vannak, lehet, hogy a szoftvervásárlás is fellendül egy csöppet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja