Ismét megmutatja magát a Dying Light 2 az E3-on

2019. április 28.
4.8491
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A roppant kiválóan sikerült Dying Light után, amikor a tavalyi E3 rendezvényen bejelentették, sőt meg is mutatták a készülő második részt, akkor sokunk érdeklődését felkeltették, és idén is képviseltetik magukat a szóban forgó eseményen.

A fejlesztőcsapat Techland tweetelt egyet, hogy alig várják, hogy megmutassák a játékot a nagyérdeműnek az E3-on, bár azt nem konkretizálták, hogy mely konferencián lesz jelen az alkotás. A tavalyiakból kiindulva vélhetően a Microsoft konferencián fogjuk látni a Dying Light 2-t, de azért ne vegyünk erre még mérget.



Olyan újdonságokkal szellőztették meg tavaly a folytatást, mint a történet, melyben a döntéseinknek súlyos következményei vannak a gameplay-re, ami egy olyan ígéret, melyet már ezerszer hallottunk, de talán a Techlandben bízhatunk annyira, hogy nem csak üres szavak voltak ezek.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

Erre azért kíváncsi leszek, de majd csak másnap.
E3-at már nem nézek.

válasz erre

Tommy

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Ez egy várós játék nálam. Kár hogy nem igazán haladnak vele rendesen.

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Ideje lesz hogy lássunk belőle valamit....

válasz erre

petrovicsz

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Úristen, ez mióta készül és még mindig csak mutatnak majd valamit? Valaha meg fog jelenni egyébként?

válasz erre
Dying Light 2
nincs ár
kövesd a játékot!

 
Minden hír, videó és cikk
E3 2019
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaWickedSick profiljagery1113 profiljakylx profiljaRyutheStaR profilja