Ismét halasztják a The Last of Us Part 2 megjelenését, és nem is tudni, meddig

2020. április 02.
7.6621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Döbbenetes hír érkezett így az esti órákra, hiszen a Naughty Dog és a Sony elárulta a publikum számára, hogy a The Last of Us 2 premierjét határozatlan időre elhalasztják, természetesen a koronavírus miatt.

A stúdió egy blogposztban fejtette ki, hogy ők maguk is annyira csalódottak a döntés nyomán, mint a rajongók, mert bár alapvetően készen vannak a szoftver fejlesztésével, éppen a bugfixek közepén tartanak, azonban a logisztikai döntések nem rajtuk múlnak, és szeretnék, ha mindenki egyszerre tehetné rá a mancsát a játékra.

Egyébiránt egy másik Sony-s cím is áldozatául esett a halasztásnak, egészen konkrétan az Iron Man VR, amely szintén a májusi hónapban jelent volna meg, ám erről sem tudni egyelőre, hogy mikor tervezik kiadni. Megírjuk azonnal természetesen, amint lesz pontos dátum!
3 hozzászólás

totyak

4 éve, 4 hónapja és 20 napja

Ilyenkor lenne tök jó, ha a Sony-nak lenne digitális boltja, ahova csak feltöltik a játékot és megveheti bárki, anélkül, hogy boltba kellene mennie, vagy a cégnek le kellene gyártania a fizikai kópiákat.

Ja, baszki', hát van ilyen bolt. Akkor mi a lófütty van?

válasz erre

Tommy

4 éve, 4 hónapja és 22 napja

Hát bravó, mit ne mondjak... szomorú smiley

válasz erre

muki

4 éve, 4 hónapja és 22 napja

Na ez gáz. A kamionok mennek, a forgalmazók működnek, és a webshopok is. Mindenhol a világon. Akkor miért nem tudnak megjelenni???

válasz erre
The Last Of Us Part 2
17.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja