Ismét elérhető a NeoGAF, a vezető tagadja az ellene felhozott vádakat

2017. október 24.
3.0901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A minap írtuk meg nektek, hogy elérhetetlenné vált a NeoGAF oldala, miután a legnagyobb videojátékos fórum vezetőjét, azaz Tyler Malkát szexuális zaklatással vádolták meg, és ez kibékíthetetlen ellentéteket szült az oldal munkatársai között.

Malka azonban egy alapos tisztogatást tartott, ezáltal menesztette moderátorainak jelentős részét, megszüntette az oldalon az olyan témákat, amelyek nem kapcsolódnak a videojátékokhoz, és ezekkel a módosításokkal újra beindította a fórumot, ami mellett természetesen meg is szólalt az Ima Leupp által felhozott vádak kapcsán.

Malka természetesen tagadta a történteket, és elmondta, hogy a vádak teljesen nevetségesek, mert ami közte és Ima között történt, az nem erőszak volt, hanem egy közös megállapodás része. A kérdéses eset során bár valóban nem történt semmi, de később mégis lefeküdtek egymással, és miután Malka egy másik lánnyal jött össze - ez éppen egy E3-on történt - Ima nagyon kiakadt rá, és innen gyökerezhet a mostani botrány is.

Természetesen a nő mindezt letagadta, de lehet benne igazság, mert elismerte mindezt azáltal, hogy úgy reagált rá: nem ezért akadt ki Malkára, hanem azért, mert agresszív volt vele, és leitatás útján próbált meg felszedni egy lányt.
elérhetetlenné vált a NeoGAF oldala, miután a legnagyobb videojátékos fórum vezetőjét, azaz Tyler Malkát szexuális zaklatással vádolták meg, és ez kibékíthetetlen ellentéteket szült az oldal munkatársai között.'>
6 hozzászólás

totyak

7 éve, 15 napja

Ezek a nők eddig hol voltak, akiknek most hirtelen sorra eszébe jut, hogy őket szexuálisan zaklatták? Nem mondom, hogy nem történik ilyen eset, mert történik, de eddig miért hallgattak? Akkor rögtön kellett volna hangot adni a dolognak, amikor történt, utólag már nem nagyon lehet bizonyítani semmit. Kell az 5 perc hírnév, meg a sajnálat.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 15 napja

Most ez érzékeny téma és ilyenkor hirtelen mindenkinek eszébe jut hogy "Basszus még anno 69-ben azt mondta rám egy pasi hogy dögös a seggem, hát ő szexuálisan zaklatott!!!" csak azért hátha kap egy kis kártérítést.
Csodás a társadalmunk!

válasz erre

muki

7 éve, 16 napja

Jó kis reklám volt ez a kis szünet nekik.

válasz erre

1000feri

7 éve, 16 napja

Már a csapból is " zaklatás " folyik ...

válasz erre

Gólem

7 éve, 16 napja

Egy kicsit túltolták ezt a metoo dolgot a csajok. Kezd ***** unalmassá válni.

válasz erre

VictorHUN

7 éve, 16 napja

micsoda problémák...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja