Iron Man 2: Prológus trailer

2010. április 28.
3.2871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hamarosan ismét megpróbálja meghódítani a mozivásznakat a Marvel univerzum egyik legismertebb figurája, avagy Vasember, aki első nekifutásra elég szépet bukott, de korántsem akkorát, mint a hozzá készült videojáték, amely szó szerint borzalmasra sikeredett.

A film folytatása mellett természetesen a játék is kap egy második epizódot, amitől bár újfent nem várunk túl sokat, a korábban nyilvánosságra hozott információk és mozgóképek, valamint a sorozatban érkező kiváló adaptációk arra engednek következtetni, hogy a Sega most jól meghajtotta a fejlesztőket a minőségi munkavégzés érdekében.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor PC kivételével a jövő hét folyamán már minden platformon elérhető lesz a program, így akár saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a sokat emlegetett fejlődést. A Vasember 2 adaptációjáról a mai napon befutott friss trailerből ugyan sajnos ezt még nem deríthetjük ki, de megtekintését így se mulasszuk el, hiszen a játék prológusát élhetjük át a segítségével, amely ott kezdődik, hogy Iron Mant egy szép tavaszi délutánon megzavarta néhány pofátlan robot... Hogy mi lesz a folytatásban, azt megtudhatjátok majd a jövő héten érkező alkotásból, azonban ha némi utalást szeretnétek ezzel kapcsolatban, az alábbi trailerből kivehettek néhány érdekes momentumot. Íme:

Töltsd le a Flash Playert, hogy használhasd a Game Channel TV-t.

2 hozzászólás

gocsa

9 éve, 1 hónapja és 20 napja

Az első film baromi jó. Nem is akartam belekötni az első mondatba, mert így olyan szépen jön ki, de sem pénzügyileg (a kb. 140 milliós büdzsével szembeni 585 milliós bevétel világszerte, hazai ebből 318), sem kritikai szempontból (93% a neten (is) publikált kritikákat gyűjtő RottenTomatoes-on) nem volt az bukta

válasz erre

marco

9 éve, 1 hónapja és 20 napja

Nekem bejött egyébként az első film. A játék nem.

Ebben a trailerben meg azt röhögtem, ohgy ott áll egy rakat robot, totyog, de nem csinálnak semmit, hanem megvárják míg a Vasember leamortizálja midet... Érdekes...

válasz erre
Iron Man 2
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Laci721 profiljagery1113 profiljaWarriorAutobot profiljaadriano profiljaPixelhexer89 profiljaMarduk profiljamarco profiljaWickedSick profilja