Iron Man 2: Friss információk

2009. július 22.
3.2921
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Jövőre ismét beköltözik Iron Man a filmszínházak termeibe, immáron a második, nagy szabású akció mozival és ahogy az lenni szokott, érkezik vele együtt a játékátültetés a Sega és persze a Marvel jóvoltából.

Az első adaptáció rémségesen leszerepelt, negyven környékén ácsingózik a Metacritic átlagolás, ami nem sok embert csábítana a folytatás megvásárlására, pedig a Sega számos újdonságot ígér a mozival egy időben feltörekvő alkotással kapcsolatban.

Az első és egyik fontosabb "újítás", hogy a vadonatúj, futurisztikus környezet masszívan pusztítható lesz, ez nyilván elsősorban látványelemként jelenik majd meg, azt még nem tudjuk biztosan, hogy szolgál-e komolyabb célokat is a terep rombolhatósága.

A Sega friss információi szerint ami szintén érdekes adalék lesz, az nem más, mint a különféle stílusokban lerendezhető, "innovatív" kézitusa lehetősége, ami lehet akár a Kung Fu is, elsőre meglepően hangzik.

Az Iron Man 2 játékadaptációban többek között például Crimson Dynamo ellen is felvehetjük majd a harcot, aki viszont kizárólag a konzolos átültetésekben lesz jelen, az ezüst vászonra szánt műben ez a karakter nem fogja tiszteletét tenni, más, ismert szereplőkkel egyetemben. Epikus ellenségek, epikus küzdelmekkel...

Kijut némi exkluzív tartalom, ez a rajongók számára igen erős pozitívum. A játékos produkció tehát nem lineárisan, sablonszerűen követi majd le a filmes eseményeket, hiszen a történet sem egyenesen a moziból lesz átemelve, a vadonatúj sztori megírásáról, Matt Fraction, híres képregényguru gondoskodik, aki egyaránt ismerős elemeket hoz a filmből és a képregénysorozatból.

Ez mind szép és jó, de az első rész óriási csalódása után nehéz lesz még több ember torkán letuszkolni. Ne legyen igazunk és játsszunk egy jót a Vasemberrel, méghozzá nagyon sok platformon. Az Iron Man 2 jövő tavasszal jelenik meg, PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo DS, Nintendo Wii és PlayStation Portable platformokon, pontos dátum a későbbiekben várható.
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 15 napja

non jó játékmosolygó smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 11 hónapja és 16 napja

PC-n kipróbáltam, rémséges volt. Hozzá képest a konzolverziók maguk voltak a megtestesült Istenség...:/ Szomorú...

válasz erre
Iron Man 2
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja