Írisz-szkennerrel érkezik a Fujitsu új mobilja

2015. május 14.
1.6151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Fujitsu neve főként a hordozható gépek kapcsán, illetve a vállalati szektorból lehet itthon ismerős, de a vállalat rendkívül nagy erőket fordít az új technológiai megoldásokra is.

Nemrég számoltunk be az okostelefonokhoz tervezett vízhűtésről, most pedig az egyre elterjedtebb ujjlenyomat-olvasót kívánják lecserélni. A Fujitsu Arrows NX F-04G néven érkező okostelefon ugyanis írisz-szkennerrel érkezik, mely a szokásos ujjlenyomat-olvasó funkcióit veszi át, tehát nem csak a készülék feloldására, hanem például a mobil-fizetés hitelesítésére is alkalmas.

A technológia nem igazán új, már néhány éve lehet hallani arról, hogy az ujjlenyomat-olvasó után ez lesz a trend, de a gyártók nem igazán erőltetik meg magukat, illetve többen rámutattak arra, hogy akár ezt a módszert is át lehet verni. A készülék egyébként 5.2 hüvelykes QHD kijelzőt, 3GB memóriát és Android 5.0-ás rendszert tud még felmutatni. Még egy ideig nem kell arra számítani, hogy a hazai szolgáltatók körébe is bekerülnek majd ilyen készülékek, de más piacon akár itthon is találkozhatunk majd ezzel a megoldással, hiszen a Windows 10 már alapból támogatni az írisz azonosítást.

8 hozzászólás

PaulMarloW

9 éve, 8 hónapja és 14 napja

WarriorAutobot írta:
Hmm... egész jól hangzik, bár kíváncsi leszek mennyire fog működni valós környezetben. Laboratóriumi környezet nem játszik.
Egy vaku villanás mióta laboratóriumi környezet?Másrészt úgy nem adnak piacra valamit hogy nem tesztelték volna valós környezetben/körülmények között.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 8 hónapja és 14 napja

Hmm... egész jól hangzik, bár kíváncsi leszek mennyire fog működni valós környezetben. Laboratóriumi környezet nem játszik.

válasz erre

kpal

9 éve, 8 hónapja és 14 napja

xpforever írta:
Csak aztán legyen hatékonyabb, mint az iPhone ujjlenyomatolvasója.
Vagy nyálminta az egyik biztos lépés. röhögő smiley

válasz erre

Marduk

9 éve, 8 hónapja és 14 napja

Azért kisebb mértékben verhető át. Az írisz sokkal "egyénibb" mint az ujjlenyomat.

válasz erre

totyak

9 éve, 8 hónapja és 14 napja

Csak aztán gáz lesz, ha nem működik majd rendesen.

válasz erre

WillThaWheel

9 éve, 8 hónapja és 14 napja

Nekem ez már nagyon a jövő...röhögő smiley

válasz erre

xpforever

9 éve, 8 hónapja és 15 napja

Csak aztán legyen hatékonyabb, mint az iPhone ujjlenyomatolvasója.

válasz erre

kpal

9 éve, 8 hónapja és 15 napja

Már tudják mit építsenek a telóba , ettől nem vagyok elájulva.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljaBotyi profilja