iPod riválist dob piacra a Microsoft

2006. július 07.
2.2061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az iparág nagyobb és kisebb szereplői is próbálnak részesedni az Apple iPod sikeréből, az egyik legérdekesebb próbálkozás a Microsoft által kifejlesztett rivális lejátszó lesz.

A Microsoft által gyártandó iPod rivális hang és kép kezelésére egyaránt alkalmas lesz, és rendelkezni fog legalább egy olyan tulajdonsággal, mellyel kategóriateremtő versenytársa nem. Ez a plusz a vezeték nélküli internetkapcsolat lesz, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy PC-re történő csatlakoztatás nélkül is képesek leszünk zenét letölteni a készülékre.

A vállalat képviselője szerint ezen túl szeretnék a képkezelési oldalt erősíteni, a természetesen Microsoft szoftvert használó lejátszó állítólag riválisánál nagyobb és jobb felbontású, színhűségű kijelzőt kap.

A megerősített hír azért is érdekes, mert a Microsoft eddig leginkább a szoftverterületen próbált lecsippenteni az Apple többmilliárd dolláros iPod bevételéből. Ezt jelezte az is, hogy a nagy riválisok, mint például a Samsung, a Sony vagy a Creative sorra bejelentették, Microsoft szoftverre épülő készülékeket adnak ki. A zeneipar illetékesei valószínűleg örülnek a Microsoft zeneletöltő szolgáltatással egybekötött színrelépésének, mivel sokan panaszkodtak az Apple által uralt piacon egyoldalúan meghatározott letöltési árakra, így viszont valós versenyhelyzet alakulna ki.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Úgy tűnik mégsem jött össze nekik.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja