iOS készülékekhez szánt töltő és kontroller is egyben az iPac-Man

2014. december 25.
1.8301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A hordozható külső akkumulátorok egyre népszerűbb kiegészítők lettek idén, hiszen az okostelefonok gyártóinak még mindig nem sikerült valami igazán innovatívat alkotni a beépített akkumulátorok területén.

Ezzel együtt az eszközök egyre több dologra használhatóak és a játékélmény is egyre jobb, az említett két dolgot pedig egy nagy sikerű Indiegogo projekt egyesítette. Az iPac-Man ugyanis nem más, mint egy iOS kompatibilis külső akkumulátor, mely egyben vezeték nélküli kontrollerként is tud funkcionálni.

Ez igazán nyerő párosnak tűnik, így az Apple iPad és iPhone tulajdonosoknak remek kiegészítő lehet. A legjobb az egészben, hogy csupán 49 dollárba (13 000 Ft) kerül, illetve az is hatalmas pozitívum, hogy egyszerre két készüléket is képest tölteni, miközben még az iOS játékokat is könnyebben irányíthatjuk.

A kapacitás terén nem ez a legnagyobb töltő, hiszen 6 000 mAh-t pakoltak bele a fejlesztők, de ettől függetlenül a legtöbb esetben bőségesen elegendő kell hogy legyen. A projekt támogatása még tart, jelenleg már az eltervezett összeg több mint 900%-a gyűlt össze, a szállítások pedig jövő tavasszal kezdődhetnek meg.
3 hozzászólás

totyak

10 éve, 1 hónapja és 12 napja

Valahogy nem akarom elhinni, hogy még nem létezik ilyen kontroller.

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 1 hónapja és 12 napja

Nagyszerűek ezek az új ötletek. Én is találhatnék ki ilyeneket.. röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 1 hónapja és 12 napja

Nem drága így , bár nálunk 20e is lehet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja