Internet Explorer 8: Megérkezett a második béta

2009. január 27.
2.5721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Internet Explorer nyolcadik darabja már jó ideje készülget, az első béta verzióról értekeztünk is anno, most pedig a második béta került terítékre.

Bár a béta kifejezés nem teljesen helyt álló a mostani verzióra, hiszen ez egy kiadás előtti fázisa a kedvelt böngészőnek, melyen számos újítást és foltozást eszközöltek a programozók. Van is és volt is mit javítani a böngészőn, aminek a fő riválisa (Mozilla Firefox) egyre erősebb és nagyobb szeletett hasít a tortából, komoly fejtörést okozva ezzel az Explorer-nek.

De félre derű, félre bú, aki használja az Internet Explorer-t az biztosan örül, hiszen ez már egy majdnem végleges kiadás, magyar nyelven. A böngésző elérhető 32 bites verzióban, de x64-es változatban is, utóbbinál csak annyi gond van, hogy a magyar nyelv még nem elérhető, de úgy gondolom így is sokan örülnek neki. A 32 bites magyar változatot az alábbi linkre kattintva letöltheted, a többi verzióért keresd fel a Microsoft honlapját.


Internet Explorer 8 (32 bit)
19 hozzászólás

Maniac

16 éve, 6 hónapja és 12 napja

Most olvasom mennyi mindent összehordtatok itt...röhögő smileyröhögő smiley Köszi a respect-et, most aztán hízott a májam...röhögő smiley Vagy a sok energiaitaltól duzzadt meg ennyire?röhögő smileyröhögő smiley Ti vagytok a királyok gyerekek...kacsintó smiley

válasz erre

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

marco írta:
Ezt most hogy is érted? Mi nem érdekel kit?
Persze hogy sok embert érdekel,(fent a számláló mutatja)de..nem akarom teleoffolni a topicot írok priváton..kacsintó smiley

válasz erre

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

marco írta:
Ezt most hogy is érted? Mi nem érdekel kit?
De harapósak vagyunk ma reggel..mosolygó smiley Jó reggelt Marco Úrmosolygó smiley

válasz erre

marco

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Raiden írta:
Köszönjük Maniac Mester..menő smiley Azért szégyen,hogy nem érdekel "senkit" Maniac Mester Munkássága..Maniac ...HUAAAmenő smiley
Ezt most hogy is érted? Mi nem érdekel kit?

válasz erre

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

842 Huaa kicsit sok lenne..mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Huuaaa!!!!

válasz erre

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Mivel értesz egyet,te agyonművelt..teeeee...!!!!!Kérj Bocsánatot...meglepett smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Ne röhögjél csög..röhögő smiley Raiden..mosolygó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Huaa..!!!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

[Tiltott felhasználó!]

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

HUAAmenő smiley

válasz erre

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

RED írta:
Ez most rám is vonatkozik? röhögő smiley Mert ha igen akkor: Huaa. röhögő smiley
Egyértelműen..De neked is Nagy Huaa..menő smiley Nagyon utálom,amikor valaki sokat dolgozik,háttérmunkát végez,és úgy veszik a munkásságát,mintha levegő lenne..meglepődött smiley És nem ismerik el!!!!!!meglepett smiley Én ezt nem tűröm el..

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja