Ingyenes Champions Online hétvége

2009. november 27.
2.0231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Szuperhősök figyelem! A Cryptic Studios brigádja úgy döntött, hogy minden hős számára ünnepnappá teszi a hétvégét, ugyanis bárki, aki úgy érzi, hogy képes színes lepedőbe öltözni, kinyújtott úszósapkát húzni a fejére, és alsónadrágját kívül hordani, az teljesen ingyen kipróbálhatja legfrissebb gyermeküket, amely a Champions Online névre hallgat, és egy olyan masszívan többjátékos alkotás, ahol mindig szükség van és lesz is hősökre, hiszen világában tengernyi, sőt még annál is több feladat vár megoldásra.

Ha úgy gondolod, te alkalmas lennél arra, hogy szuperhősként helyt állj egy veszélyekkel teli világban, akkor most jól figyelj.

A tegnapi napon ugyanis elindult az ingyenes Champions Online hétvége, amely szeretettel vár minden kedves érdeklődőt, természetesen még azokat is, akik az első bekezdésben leírt követelményeknek nem felelnek meg, hanem csak egy kicsit kalandoznának. Az ingyenes hétvége egészen hétfőig tart, tehát a mai nappal együtt még bő három nap a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy megszeressük, és esetleg örök hűséget esküdjünk a Champions Online világának. Ha szeretnéd kipróbálni, irány a hivatalos honlap!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profilja