Ingyenes DLC-t kapott a Wargame: European Escalation

2012. július 06.
2.1831
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Focus Home Interactive hivatalos sajtóközleménye szerint egy ingyenes DLC csomag került fel a Steam kínálatába a minap a Wargame: European Escalation című stratégiához, amely a Conquest névre hallgat és egy új multiplayer mód mellett nem kevesebb, mint hét vadonatúj pályát is tartalmaz.

Ez természetesen még nem minden, a letölthető tartalom feltelepítésével ugyanis új kontroll zónák is hozzáadódnak az alapokhoz, sőt, a DLC hozzányúl még a mesterséges intelligenciához is, ami igencsak ráfért a R.U.S.E. fejlesztőinek legújabb alkotására.

Az ingyenességéhez képest rendkívül vaskos tartalommal bíró bővítmény megjelenésének örömére az illetékesek egyébiránt egy Steames akciót is megálmodtak a játékhoz, amelynek keretein belül egészen július 9-ig, tehát hétfőig féláron vásárolhatjuk majd meg a Steam kínálatából az alkotás.

Amennyiben tehát eddig csak szemezgettünk volna a fiktív Hidegháborús eseményeket feldolgozó Wargame: European Escalationnel, most itt a nagy alkalom, hogy jó áron megvásároljuk, mindemellett pedig azonnal bővítsük is a játékot.
Wargame: European Escalation című stratégiához, amely a Conquest névre hallgat és egy új multiplayer mód mellett nem kevesebb, mint hét vadonatúj pályát is tartalmaz.'>
3 hozzászólás

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 27 napja

Kár hogy az alapjáték ****.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 27 napja

Jő ötlet h ingyen van!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 27 napja

Szeretem az ingyenes dlc-ketmosolygó smiley

válasz erre
Wargame: European Escalation
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja