Indul a VMR Kids

2007. július 14.
1.8221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A mai gyerekek jelentős része számára a világháló használata mindennapos dolog, ráadásul az internetezők között meglehetősen nagy arányt képviselnek a fiatalkorúak.

Bár a 14 év alatti internetezők számáról még nem állnak rendelkezésre adatok, az ismert, hogy a 14-17 évesek közel 80 százaléka internetezik, és a 14 évesnél idősebb internetezők közel egyötöde ebből a középiskolás korú csoportból kerül ki. Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója szerint ez is arra utal, hogy nem kaphatunk teljes képet az internetezőkről, ha nem tudunk semmit a világhálót rendszeresen használó gyerekekről.

?A most induló online felmérést az NRC kísérletnek is tekinti, mivel jelenleg nem csak a célcsoport internetezési szokásairól nincsenek információink, hanem arról sem, hogy a gyerekek elérhetőek-e egy online kutatással, és hajlandóak-e válaszolni a kérdésekre. Ha néhány ezren kitöltik a kérdőívet, akkor elegendő adatunk gyűlhet össze ahhoz, hogy korcsoportokra bontva is vizsgálhassuk a 14 év alatti internetezőket? ? emelte ki a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a gyerekek a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kizárólag szülői felügyelet mellett vehetnek részt a felmérésben.
A kitöltést segíti, hogy a 14 év felettiek internetezési és fogyasztási szokásait évek óta elemző Visitor Media Research felmérés során az NRC közel 5000 olyan szülő email-címét gyűjtötte össze, aki vállalata, hogy internetező gyermekével közösen kitölti majd a VMR Kids kérdőívet. Emellett a jövő héttől a gyerekek közvetlenül is találkozhatnak a felmérést hirdető bannerekkel az általuk látogatott, a kutatásban részt vevő gyerekoldalakon. ?Csak azokat a kérdőíveket tekintjük érvényesnek, amelyen a szülő megadta a nevét és az elérhetőségét abból a célból, hogy utólag ellenőrizhessük, valóban az ő engedélyével és a felügyelete mellett történt a válaszadás? ? nyilatkozta az adatok megbízhatóságával kapcsolatban Kurucz Imre, aki kiemelte, hogy a kutatásban való részvétel azt is segíti, hogy a szülők jobban megismerjék gyermekeik internetezési szokásait.

A VMR Kidset az NRC az Egyszervolt.hu-val együttműködve tervezte meg és indította el. Időközben számos szponzor ? többek között a Microsoft, a Logitech, a Stabilo, az UHU, a Tessloff Babilon és a Kolping Hotel ? karolta fel az ötletet, és támogatja a felmérést például a kérdőív kitöltői között kisorsolandó nyereményekkel.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja