Indiana Jones-t is elérte a LEGO-mánia

2008. február 12.
2.4051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Egy kicsit talán túl köpcös, na meg szögletes, de kétségtelen: Ő Indiana Jones.

Őt is elérte ugyanis a végzete, és LEGO-figurát formáznak belőle a LucasArts-nál. A Star Wars és a Batman franchise sikerén felbuzdulva készülnek megjelentetni valamikor az idei év harmadik negyedében az újabb feldolgozást. A félkész állapotban leledző játék az összes számításba vehető platformra megjelenik majd, beleértve a handheld kategóriát is.

Meglehet, hogy LEGO-figurák egész sora lepi majd el a képernyőket a közeljövőben. Úgy látszik ugyanis a LucasArts addig üti a vasat, amíg meleg, és igyekszik minnél több karaktert műanyagba önteni. A követekező rész, Indiana Jones-al ugyan az előző LEGO-s játékokból merít, jóval nagyobb mozgásteret, és interaktivitást ígér ugyanakkor elődeinél. Ezen felül természetesen alapkövetelmény a feljavított grafika, (jelentem, tényleg tetszetős lesz...) és ahogyan a LSW-ban is történt, részesei leszünk az Indiana Jones filmek emblematikus jeleneteinek.

A készülő játék honlapja: www.lucasarts.com/games/legoindianajones
1 hozzászólás

Dante576

13 éve, 9 hónapja és 21 napja

Hát ez a LEGO feeling csak élőben jött be anno!Kipróbáltam a LSW-t de nekem nagyon nem tetszett!

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaManiac profilja