Így fognak kinézni a PlayStation Vita játékok dobozai

2011. szeptember 15.
2.3701
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PlayStation Vita konzol bejelentését követő egyik legizgalmasabb pillanat kétség kívül az volt, amikor a Sony azzal kapcsolatban osztott meg velünk információkat, hogy masinájukhoz lesz-e kézzel fogható formában megjelenő videojáték, avagy maradnak a digitális formátumnál, mint például a Nintendo.

Nagy örömünkre a Sony úgy döntött, hogy dobozos formában is megvásárolhatók lesznek a Vitára megjelenő alkotások, méghozzá egy kis memóriakártyán.

A Tokyo Game Show-nak köszönhetően azonban a mai napra virradóra azt is megtudtuk, hogy vajon milyen dobozokban szállítja majd a Sony ezeket a kis kártyákat. A kiállításon ugyanis egy szemfüles rajongó lefotózta az Uncharted japán verziójának kézzel fogható változatát, amelynek köszönhetően immáron nyugtázhatjuk, hogy ismét a kék tokokról lehet majd megismerni a Sony termékeit, amelyek nagyjából a PSP dobozának megfelelő magassággal, ám a hagyományos DVD tokok szélességével bír, az alant megtekinthető kép alapján legalábbis mindenképpen.


Így fognak kinézni a PlayStation Vita játékok dobozai - 2. kép


9 hozzászólás

marco

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
én is csalódtam szomorú smiley többet vártam elvtárrsnyelvnyújtó smiley
Figy, minden ember megérdemel annyit, hogy szóljanak neki, mielőtt porig aláznák. Még te is. Ezért remélem a sok trollkodás közepette elolvasod:

Látjuk az ip címedet. Tudjuk, hogy saját magadnak válaszolgatsz. Ez egyrészt ciki, másrészt lehet, hogy komoly agyi problémát jelent. Mivel ezt nem tudhatom, ezért szóltam utoljára normálisan.

Nem akarlak bannolni, de ha kell, megteszem.

A témához szólj hozzá, ez nem homokozó!

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Vinni fogják mint a cukrot? az ilyennek miatt vissza is:
www.youtube.com/watch?v=tteNE1fn6cI
reméljük európa nem kap ezekből:
www.youtube.com/watch?v=-RRz2WYa-zY
Azt nyomkodhatjátok a semmit LOL Pont mint a fönti FUNY esélyes videóban röhögő smiley Marha vicces ahogy szenvednek egyesekröhögő smiley ezért várom meg a PS-Vita Slimetmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
Akkorisssss PS3 grafikát igért a SONY!!! de nem az lett szóval igy nézve Csalódás a grafika.kacsintó smiley Röviden tömmören SZAAAAAAAAAAARRRRnyelvnyújtó smiley
én is csalódtam szomorú smiley többet vártam elvtárrsnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Hogy jön a dobozhoz a grafika ember????meglepett smiley

Szánalmas vagy. Azért mert van aki megteheti, hogy veled ellentétben vesz kézikonzolt, még nem ellenség.

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Akkorisssss PS3 grafikát igért a SONY!!! de nem az lett szóval igy nézve Csalódás a grafika.kacsintó smiley Röviden tömmören SZAAAAAAAAAAARRRRnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Braddock

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Szerintem sem néz ki rosszúl eggyáltalán!

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

te frankón hülye vagy. kínai kazettás?meglepett smiley úgy néz ki mint egy bluray ember. jah azt se tudodmiaz, akkor bocsnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja
 
Minden hír, videó és cikk
TGS 2011
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXelosz profiljaBotyi profilja