Igazi nagyvárosi suttyók is lehetünk a The Sims 4: City Living kiegészítőben

2016. szeptember 22.
7.7171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az EA úgy látszik még mindig nem unt rá a The Sims 4 kiegészítőire, ezáltal a Maxis csapata nemrégiben bejelentette a soron következő darabot, amely a City Living névre hallgat, és betöltésével a kertvárosi lazulás után megismerhetjük a nagyvárosi lét különlegességét.

A bővítmény ugyanis egyenesen San Myushuno városába repít majd el minket, ahol problémás szomszédok, idegesítő főbérlők és minden egyéb nagyvárosi probléma is felbukkan majd, amint elfoglaljuk új helyünket egy olcsó kis albérletben, vagy esetleg egy toronyház tetején.

A The Sims 4: City Living természetesen magával hozza a nagyvárosi lét minden előnyét, hátrányát és sajátosságát, amennyiben pedig szeretnél egy kicsit alaposabban is megismerkedni mindazzal, ami a november 1-jén érkező bővítményen belül várni fog rád, csak vess egy pillantást az alábbi filmecskére.

Nézd nagyban ezt a videót!



The Sims 4 kiegészítőire, ezáltal a Maxis csapata nemrégiben bejelentette a soron következő darabot, amely a City Living névre hallgat, és betöltésével a kertvárosi lazulás után megismerhetjük a nagyvárosi lét különlegességét.'>
6 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

rDAVE írta:
Nem is lenne baj vele, ha az EA-nek nem lenne pofája beárazni 12ezer forintra, ami egy teljes játék ára... röhögő smiley
Az igazi lehúzás még nem is a kiegészítőben van hanem a game pakkban meg a stuff pakkban. 7 ezerért vedd meg a game pakkot és 5-ért meg a stuff-ot. Egyikben sincs annyi tartalom hogy megérje a teljes árát.

válasz erre

totyak

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

rDAVE írta:
Nem is lenne baj vele, ha az EA-nek nem lenne pofája beárazni 12ezer forintra, ami egy teljes játék ára... röhögő smiley
Ezt nem tudtam. Mondjuk ez az EA, szärt is magukra kennék, ha valaki fizetne érte.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

totyak írta:
Legutoljára a Sims 2-vel játszottam, az sem kötött le sokáig. Azóta azért szépen fejlődött a játék. Szerintem ez is egy aranyos kiegészítő. Végül is ezeknek az a lényege, hogy élethelyzeteket szimuláljon és az itt megtörténik.
Nem is lenne baj vele, ha az EA-nek nem lenne pofája beárazni 12ezer forintra, ami egy teljes játék ára... röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Legutoljára a Sims 2-vel játszottam, az sem kötött le sokáig. Azóta azért szépen fejlődött a játék. Szerintem ez is egy aranyos kiegészítő. Végül is ezeknek az a lényege, hogy élethelyzeteket szimuláljon és az itt megtörténik.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Sajna nagyon gagyik a Sims 4 kiegek. A Get to Work nem rossz, de a Get Together béna, nem is szereztem be. Ez se nagyszám, de az utóbbinál egy fokkal jobb.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Valójában ez még csak a 3. kiegészítő. röhögő smiley
Az összes többi vagy Game pakk vagy Stuff pakk. Ez nem tűnik olyan nagy újításnak.
Majd csak kiadnak valami értelmeset is.

válasz erre
The Sims 4
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja