Idén már nem lesz Deep Down béta teszt

2014. augusztus 29.
1.5351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Capcom hivatalosan is bejelentette azt, amit lényegében már eddig is sejtettünk a múltban, miszerint a PlayStation 4-exkluzív Deep Down béta tesztjei idén már biztosan nem válnak elérhetővé.

A hírt Kazunori Sugiura producer hozta nyilvánosságra, aki arról beszélt, hogy a játék publikus béta tesztjei 2015-ben kerülnek elindításra, így a Deep Down megjelenésére is legkorábban jövő ilyenkor számíthatunk majd.

Mindez különösen rossz hír a nyugati rajongóknak, hiszen a Deep Down elsődlegesen a japán fanatikusoknak készül, így szinte biztos, hogy az ottani premierhez képest tetemes csúszás vár rá a mi régiónkban. A fentiek alapján nem lenne meglepő, ha Európába csak 2016-ban jutna el a végeredmény...
Deep Down béta tesztjei idén már biztosan nem válnak elérhetővé.'>
3 hozzászólás

totyak

10 éve, 4 hónapja és 27 napja

Ha még olyan állapotban sincs a játék, hogy béta legyen belőle, akkor felesleges is lenne. Bétának az a lényege, hogy a végső változat előtt kiszűrjék a legtöbb hibát. Így valószínűleg még hibáktól hemzsegne az egész.

válasz erre

Mordorer

10 éve, 4 hónapja és 27 napja

Azért egy év csúszás EU felé elég kemény. Mi az oka vajon?

válasz erre

fantis6

10 éve, 4 hónapja és 27 napja

egy kis csúszás ,inkább csússzon mint rossz legyen röhögő smiley

válasz erre
Deep Down
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja