Idén 25 esztendős a Street Fighter-sorozat: Nagy ünneplésre készül a Capcom

2012. január 13.
1.6821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Szinte hihetetlen, de a 2012-es esztendőben immáron 25.

évfordulóját ünnepli a Street Fighter-sorozat, amelynek folyományaként a Capcom nagy terveket szövöget az elkövetkezendő néhány hónapra. A Capcom Unity oldalán megjelent hivatalos közlemény szerint ugyan a konkrét évforduló napja csak augusztus 30-án lesz, de ők gondoskodni fognak arról, hogy egész évben - legalább eddig az időpontig - emlékezetes pillanatokat okozzanak a széria rajongóinak.

Konkrétumokról egyelőre nem beszélt a Capcom, de a közleményük szerint "nagy terveket szövögetnek 2012-re". A teljes tervezet, illetőleg a nemzetközi ünnepség - merthogy várhatóan ilyesmi is lesz - pontos részleteiről az elkövetkezendő hetekben fog tudósítani számunkra a cég.

Egyes források szerint nem csak a világ legtöbb fővárosában elérhető rendezvénysorozat, hanem exkluzív gyűjteményes kiadások, feldolgozások és egy vadonatúj Street Fighter epizód is a csapat tervei között szerepel a 25. évforduló esetében. Ennyivel meg is elégednénk...
2 hozzászólás

Vendég

13 éve, 4 hónapja

Lehetne valami nagy gyűjtői kiadás!

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja

Mondjuk kiadhatnának a nagy ünneplés közepette valami ingyenes verziót!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja