Idén is csini sisak vár rád a Final Fantasy XIV újévi eventjén

2018. január 02.
1.0331
Maniac profilja, adatai
Maniac
Naoki Yoshida, a Final Fantasy XIV rendezője és producere a játék amerikai fórumán éppen a minap erősítette meg, hogy milyen fantasztikus évet zárt a Square Enix MMO-ja, ami mellett az új esztendő alkalmából el is indította az alkotás kapcsolódó eventjét.

A szokásoknak megfelelően a Final Fantasy XIV-ben ezúttal is egy Heavensturn névre keresztelt eseménnyel celebrálhatjuk az újévet, aminek részeként elegendő lesz csak bejelentkeznünk a játékba ahhoz, hogy hozzáférhessünk egy új szamurájsisakhoz, ami a korábbi évek eseményeihez hasonlóan ismét a kínai kalendáriumhoz kapcsolódó állatot ábrázol.

Így miután ezért például 2011-ben egy nyuszis, 2015-ben pedig egy meztelen seggű majmot ábrázoló sisakot kaptak a rajongók, addig a kutya éve miatt idén egy egészen normális, kutyaformát ábrázoló sisakot gyűjthetünk be magunknak, ha január 15-ig bejelentkezünk a játékba.

Idén is csini sisak vár rád a Final Fantasy XIV újévi eventjén - 2. kép

2 hozzászólás

5t3v3nk3

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

fighterlaci írta:
Az igen. És ezt ráteszik az avatarjuk fejére és azzal rohangálnak?
Alap! Még miidg menőbb mint mondjuk a Dragon Lore skin CS-ben..

válasz erre

fighterlaci

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Az igen. És ezt ráteszik az avatarjuk fejére és azzal rohangálnak?

válasz erre
Final Fantasy XIV
5.700 Ft-tól
kövesd a játékot!

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

italianman profiljaLaci721 profiljamarco profiljaImperator profiljarDAVE profiljatotyak profilja