HTC Vive: Íme a Valve VR headsetje!

2015. március 02.
1.4381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Noha a Valve korábban a héten kezdődő GDC expóra ígérte saját VR headsetjének bemutatóját, akkor azonban még nem tudtuk, hogy a csapat a HTC-vel szövetkezett az ügy érdekében, a taiwani mobilgyártó ugyanis a hétvégén hivatalosan is lerántotta a leplet a kooperáció eredményéről.

Ezáltal kiderült, hogy a korábban csak Steam VR néven emlegetett készülék valójában a HTC Vive lesz, még az idei évben érkezik, és a jelenleg elkészült fejlesztői modell 1200x1800-as felbontást tesz lehetővé a felhasználók számára, méghozzá 90fps mellett.

A HTC leleplezett néhány egyéb technikai adatot is - lényegében ugyanazt tudja majd a szerkezet, mint vetélytársai -, azonban ennél sokkal fontosabb, hogy egy ergonomikus kontroller is készül hozzá, és bár a Valve lesz a legfőbb támogató, nem csak videojátékok érkeznek majd hozzá - erre utal, hogy már a Google és a Lionsgate is felsorakozott hozzá támogatóként.

Természetesen az egyik fő szegmens és célpont a játékipar lesz, de a fentiek alapján a mozizásban is nagy lehetőséget látnak a gyártók. A HTC Vive-ról bővebb részleteket az alábbi videóból tudhatsz meg, de biztosan a heti GDC 2015 során is hallhatunk még érdekességeket.

4 hozzászólás

Neurotic

5 éve, 2 hónapja és 12 napja

Úgy tudom, hogy még idén év végén a boltokba kerül ami azért durva. Valahogy jobban is kezd érdekelni a cucc mint az Oculus. Még anno mikor az Oculus fejlesztése nagyban zajlott úgy tudom a Valve adott pár tippet hozzá. Aztán gondolom látták, hogy most már mindenki VR szemüveget ad ki hát ők is beugranak a bizniszbe. A számok alapján elég jónak tűnik a kütyü, az 1200x1800-as felbontás meg 90 fps jól hangzik. Kíváncsian várom mik lesznek az első tapasztalatok használat közben.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 2 hónapja és 12 napja

Jó kis videó.
A HTC jó cuccokat gyárt úgyhogy ez se lesz egy olcsó cucc. Majd mikor már kiforrott az egész akkor lesz érdemes beruházni egyre.

válasz erre

totyak

5 éve, 2 hónapja és 12 napja

Ezekkel a szemüvegekkel a legnagyobb bajom az, hogy nem lesznek egységesek. Egyik játék, vagy film az egyiket támogatja, a másik meg a másikat és így tovább. 4-5 darab különböző típusra meg kinek lesz pénze?

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 2 hónapja és 12 napja

Ezek szerint nem is Valve cucc lesz... HTC-ben nincs nagy bizodalmam...

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt