Hotel Giant 2: Próbáld ki a demó verziót!

2008. december 05.
6.2211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Minden bizonnyal sokan emlékeznek még 2002-ből a Hotel Giant legelső részére, ahol az alkotás egy tökéletes keverékét nyújtotta a The Sims kinézetének és a menedzselős játékoknak.

Persze apró hibái akadtak a projektnek, a The Sims árnyékában mégis nagyon sokan ráéreztek a hangulatára és kipróbálták, milyen lehet egy hotel igazgatójának lenni. Mint kiderült, nagyon is jó és 6 év után a játéknak megérkezett a második része, amit most szerencsére egy demonstrációs anyag keretein belül te is kipróbálhatsz, ingyen és bérmentve.

Ha még mindig nem kaptál kellő összképet a Hotal Giant 2 kapcsán, akkor nagyjából összefoglalnám. Mint említettem a játék kinézetre elég komoly hasonlóságot mutat a The Sims szériával. Egy kis hotel tulajdonosai vagyunk első ízben, az érkező vendégeknek pedig mindig a kedvére kell tennünk. Ha ők hupikék szobát akarnak, akkor nekünk kutya kötelességünk lesz hupikék szobát festetni nekik. Ha narancssárga szekrényt akarnak, akkor pedig muszáj lesz azt raknunk a szobájukba, hiszen csak így jutunk nagyobb pénzekhez, amivel előbb utóbb bővíthetjük szállodánkat, majd később hatalmas vállalkozók leszünk, sok-sok pénzzel. Ha még mindig homályos lenne előtted az összkép, akkor javaslom keresgélj vissza híreink között, hiszen nem is olyan régen leközöltük a debütáló trailert. Ha pedig már most elragadott a játék, akkor ajánlom kattints a linkre, ahonnan letöltheted a kipróbálható verziót.

Hotel Giant 2
Hotel Giant legelső részére, ahol az alkotás egy tökéletes keverékét nyújtotta a The Sims kinézetének és a menedzselős játékoknak.'>
14 hozzászólás

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 10 napja

hol lehet kipróbálni?? milyen linkre kell kattintani??

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 25 napja

johüjén leirtam

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 25 napja

lukácsi bernadet vagyok kacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smiley és magúknak szuper játékukvanmenő smileymenő smileymenő smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileymosolygó smileymosolygó smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 23 napja

sziasztok

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 6 napja

szuperröhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 15 napja

szuper !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

állati jó!menő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 26 napja

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 27 napja

szia
menő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 9 hónapja és 17 napja

menő smileynagyon jó ez a játék!!!menő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja

de elolvastam a fórumot meg amit kiírtál hogy olvassak el de még mindig nem tudom h hol lehe lehtölteni ??!!

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja

ezen az oldalon le tudom tölteni ??

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Hotel Giant
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja