Hónapokig nem jön még a PlanetSide Arena, az 500 fős battle royale-lal kecsegtető játék

2019. január 25.
5.0731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Daybreak Game Company még 2018 végén jelentette be, hogy hamarosan érkezik a PlanetSide Arena, aminek az eredeti tervek szerint január 29-én kellett volna kijönnie, azonban különböző hibaelhárításokra és javításokra hivatkozva eltolták a premiert.

A vadonatúj megjelenési dátum március 26. lett, viszont addig sem kell nagyon mellőznünk az alkotást, hiszen január 30-án ettől függetlenül indul a zárt béta, amelyhez előrendelés útján lehet csatlakozni.

Továbbá az előrendelők február 20-ától részt vehetnek egy úgynevezett "Founders Season"-ben, ahol exkluzív jutalmakat kaphatnak a játékosok, azonban még erről nem tudni pontosan, mit takar.

A PlanetSide Arena egyébként egy kasztalapú lövölde, amely lényegében egy battle royale játékként üzemel, viszont az igazán nagy dobása a játéknak, hogy ez 250 vs. 250 alapon működik. Talán ez hoz majd egy frissességet a mostani battle royale őrületbe, lévén korábban ilyen nagy létszámú ütközetre eddig nem nagyon volt precedens, legalábbis battle royale-ban nem.
PlanetSide Arena, aminek az eredeti tervek szerint január 29-én kellett volna kijönnie, azonban különböző hibaelhárításokra és javításokra hivatkozva eltolták a premiert.'>
4 hozzászólás

petrovicsz

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Nem örülök. Nagyon kipróbálnám már.

válasz erre

Eltohn

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Mondjuk egyelőre nem lenne rossz ha gyúrnának a grafikán kicsit, ha már úgyis késik.

válasz erre

Patrik94

5 éve, 7 hónapja és 13 napja

Direktor írta:
Kár. A PlanetSide 2-vel rengeteget toltam anno, várom ezt is.
Szerintem a kettőnek nincs köze egymáshoz.

válasz erre

Direktor

5 éve, 7 hónapja és 13 napja

Kár. A PlanetSide 2-vel rengeteget toltam anno, várom ezt is.

válasz erre
PlanetSide Arena
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja