Hónapokat csúszhat a Sony PSP európai startja

2005. március 19.
1.5851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A korábbi meg nem erősített értesülések után most a Sony hivatalosan is bejelentette, hogy hónapokat késhet a PlayStation Portable hordozható játékgép eredetileg március végére tervezett európai forgalmazása.

A Sony PSP tavaly december óta kapható Japánban, ám az eddigi 1,2 milliós eladások után ott is csak igen korlátozott számban hozzáférhető. A gyártó a mostani új menetrend szerint változatlanul március 24-én dobja piacra a készüléket az Egyesült Államokban, ahol első körben 1 millió darabot hoznak belőle forgalomba.

Annak érdekében azonban, hogy Amerikában ne kelljen a japán piachoz hasonló hiánnyal szembenézni, az európai premier hónapokat késhet a korábban tervezett március végi dátumhoz képest. A Sony valószínűleg a PlayStation2-vel kapcsolatos tavaly karácsonyi tapasztalataiból vonta le a tanulságot: akkor ugyanis az átmeneti hiány miatt Kínán keresztül, légi úton kellett kielégíteni az amerikai piac szükségleteit, ami meglehetősen költségesnek bizonyult.

A Sony részéről a késedelem bejelentése mellett hivatalosan nem jelöltek ki új dátumot a PSP európai startjához, ám az Amazon UK, az internetes áruház brit részlege a hír hatására június 24-ére változtatta a szállítás első napját. Mindeközben a konkurens Nintendo DS már a múlt hét óta kapható egyes nyugat-európai országokban, ami jelentős helyzeti előnybe hozhatja a céget a versenytárs Sonyval szemben az öreg kontinensen.
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljamarco profilja