Homefront: Elemzők szerint 1.5 milliós eladások várhatók a premierkor

2011. március 09.
1.7401
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy vadonatúj cím behozatala a játékiparba mindig rizikós vállalkozás, hiszen az évek során kialakított íratlan követelményrendszer minden egyes pontjának meg kell felelnie a készterméknek.

A Homefront esetében sem lesz ez másképpen. A koncepcióval már alapból belopta magát a szívünkbe a játék, azonban nem csak jó híreket, hanem rosszakat is hallhattunk róla az utóbbi időben, az egyiket éppen a minap, amikor megtudtuk, hogy nagyjából öt órányi játékidővel bír majd a kampány története.

A Lazard Capital elemzője, bizonyos Colin Sebastian azonban így is pozitívan tekint a Homefront megjelenésére, figyelembe véve ugyanis a piac jelenét, az igényeket és számtalan más tényezőt, a spekuláns úgy gondolja, hogy az alkotás megjelenésekor már 1.5 millió példány találhat gazdára a fiktív amerikai és koreai háborút feldolgozó programból, ugyanis véleménye szerint ennyit szállíthatnak le a dobozkákból a kereskedők számára. Ha beigazolódik ez a pozitív jövőkép, akkor akár már most elkönyvelhetjük sikernek a Homefront-ot, de a biztonság kedvéért azért várjuk meg a jövő heti premiert, akkor úgyis minden kiderül.
11 hozzászólás

Maniac

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
Értelek! Ettől függetlenül fenntartom a lentebb taglalt véleményemet. Ritkán járok erre, csak néha belefutok hasonló számomra furának tűnő dologba. Korábban talán évekkel ezelőtt is lehetett, hogy azt olvastam nálatok egy Civilization hírnél, hogy a szerző szerint az RTS, majd mikor szóvá tettem, akkor meg az volt a válasz, hogy persze "körökre osztott RTS". Továbbra sem célom a felesleges fikázás, csak az ilyen és ehhez hasonló apróságok szerintem kárt tesznek az oldalnak, pedig némi odafigyeléssel kiküszöbölhetőek lennének.
Én is értelek, ugyanakkor az is egy értelmezés, meg az is, ami a hírben le van írva.mosolygó smiley Aki figyel a részletekre, az így értelmezi, aki csak átfutja, az hasonlóan, mint te.mosolygó smiley Nincs ezzel különösebb gond, főleg, hogy már a címben sem határozottan írom le, hogy ennyi el fog fogyni, máskülönben összedől a világ, csak lehetséges, hogy ennyi fog elfogyni, mert ennyit visznek ki a kereskedőkhöz.

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Maniac írta:
Nem is neked írtam a gondolkodós dolgot, te épkézláb érveket hoztál.mosolygó smiley Az értelmetlenül beszóló második vendégnek címeztem magamat, ne vedd magadra.mosolygó smiley
Értelek! Ettől függetlenül fenntartom a lentebb taglalt véleményemet. Ritkán járok erre, csak néha belefutok hasonló számomra furának tűnő dologba. Korábban talán évekkel ezelőtt is lehetett, hogy azt olvastam nálatok egy Civilization hírnél, hogy a szerző szerint az RTS, majd mikor szóvá tettem, akkor meg az volt a válasz, hogy persze "körökre osztott RTS". Továbbra sem célom a felesleges fikázás, csak az ilyen és ehhez hasonló apróságok szerintem kárt tesznek az oldalnak, pedig némi odafigyeléssel kiküszöbölhetőek lennének.

válasz erre

Maniac

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
Üdv! Az első vendég vagyok aki akadékoskodott!
Jelentem szoktam gondolkodni, és még mindig ott tartok, hogy ha a spekuláns azt mondja, hogy 1.5 millió példányt szállítanak le, az még mindig nem azt jelenti, hogy szerinte ennyit is fognak eladni. Tényleg nem kötekedni akarok, de ez a kettő nem ugyanaz. Mert az elemző nem azt mondja, hogy véleménye szerint ennyit fognak értékesíteni, hanem azt, hogy véleménye szerint ennyit kíván eladni a THQ, és ez két különböző dolog. Az tök jó, hogy nem szóról szóra fordítotok, csak ha megváltoztatjátok az értelmét akkor egészen más jöhet ki belőle, és nyilván ebben az esetben abszolút elhanyagolható dolog, mert csak egy elemzőről van szó, de azért akkor sem mindegy.
Jó példa erre amikor a Sony játszadozott az adatokkal, hogy menyi Move-ot adott el, miközben elég gyorsan kiderült, hogy azok leszállított adatok voltak, és nem értékesítettek. Vagy még annak idején hasonlót játszott a Nokia is az N-Gage kapcsán.
És kérdésedre válaszolva, az természetesen tény, hogy ha egy cég 1.5 milliót szállít le, akkor azt tervezi, hogy ennyit is ad el, csak ebben az esetben nem a cég közölte ezt az adatot, hanem egy elemző, a különbségre pedig talán a hozzászólásom felsőbb része ad magyarázatot.
Nem is neked írtam a gondolkodós dolgot, te épkézláb érveket hoztál.mosolygó smiley Az értelmetlenül beszóló második vendégnek címeztem magamat, ne vedd magadra.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Üdv! Az első vendég vagyok aki akadékoskodott!
Jelentem szoktam gondolkodni, és még mindig ott tartok, hogy ha a spekuláns azt mondja, hogy 1.5 millió példányt szállítanak le, az még mindig nem azt jelenti, hogy szerinte ennyit is fognak eladni. Tényleg nem kötekedni akarok, de ez a kettő nem ugyanaz. Mert az elemző nem azt mondja, hogy véleménye szerint ennyit fognak értékesíteni, hanem azt, hogy véleménye szerint ennyit kíván eladni a THQ, és ez két különböző dolog. Az tök jó, hogy nem szóról szóra fordítotok, csak ha megváltoztatjátok az értelmét akkor egészen más jöhet ki belőle, és nyilván ebben az esetben abszolút elhanyagolható dolog, mert csak egy elemzőről van szó, de azért akkor sem mindegy.
Jó példa erre amikor a Sony játszadozott az adatokkal, hogy menyi Move-ot adott el, miközben elég gyorsan kiderült, hogy azok leszállított adatok voltak, és nem értékesítettek. Vagy még annak idején hasonlót játszott a Nokia is az N-Gage kapcsán.
És kérdésedre válaszolva, az természetesen tény, hogy ha egy cég 1.5 milliót szállít le, akkor azt tervezi, hogy ennyit is ad el, csak ebben az esetben nem a cég közölte ezt az adatot, hanem egy elemző, a különbségre pedig talán a hozzászólásom felsőbb része ad magyarázatot.

válasz erre

totyak

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Én el is tudom képzelni, hogy annyi elfogy belőle. Elég jónak ígérkezik a cucc.

válasz erre

Maniac

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

marco írta:
Vállalnád a neved Kedves szószóló? Soha nem tájékoztatunk félre, talán a legbulvármentesebb gamer oldalon jársz épp.

Kíváncsi lennék, ki áll a szemtelen szavak mögött...nyelvnyújtó smiley
A poén, hogy nincs semmiféle félretájékoztatás, az első vendég mindösszesen nem vett észre egy mondatot. Azért, mert nem szó szerint vesszük át a külföldi híreket, mint a hazai sajtó 90 százaléka, én kérek elnézést.mosolygó smiley Félretájékoztatás, ha egy helyett kettőt írok, itt ilyen korántsem történt, csak nem azt emeltem ki, hogy annyit szállítottak, hanem annyi fogyást várnak tőle. Ha már egyszer leszállították a mennyiséget, nem akkora fogyást is várnak tőle? Gondolkodni kéne, aztán írni, még ha ez nehéz is néha...

válasz erre

marco

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
hagyd, itt az ilyen félretájékoztatások senkit sem zavarnak!
Vállalnád a neved Kedves szószóló? Soha nem tájékoztatunk félre, talán a legbulvármentesebb gamer oldalon jársz épp.

Kíváncsi lennék, ki áll a szemtelen szavak mögött...nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

hagyd, itt az ilyen félretájékoztatások senkit sem zavarnak!

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 8 napja

"a spekuláns úgy gondolja, hogy az alkotás megjelenésekor már 1.5 millió példány találhat gazdára"

Ha csak ezt nem úgy értelmezzük, hogy a kereskedők lesznek egy nagy adag Homefront kisgazdái, akkor továbbra is él a felvetésem.

válasz erre

Maniac

14 éve, 2 hónapja és 8 napja

Vendég írta:
Maradjunk annyiban, hogy ez a leszállított mennyiségre vonatkozik, nem az eladottra, ami azért nem ugyanaz.
Maradjunk annyiban, hogy ne csak a hír címét olvasd el.mosolygó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 8 napja

Maradjunk annyiban, hogy ez a leszállított mennyiségre vonatkozik, nem az eladottra, ami azért nem ugyanaz.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja