Hologramokra épít a Microsoft VR megoldása

2015. január 21.
1.7071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Windows 10 mellett egy jóval nagyobb mérföldkőhöz is elérkezett a Microsoft, hiszen bemutatták, hogy mivel kívánnak belépni a virtuális valóság világába, belépőjük pedig rendkívül impozánsra sikeredett, hiszen saját megoldásuk a hologramok világára épít.

A Microsoft HoloLens ugyanis egy olyan különleges szemüveg, mely képes hologramokat elénk tárni úgy, hogy nincs szükségünk számítógépre, vagy okostelefonra a közelben, hiszen saját CPU, GPU és HPU (hologram-specifikus számítási egység) található az eszközben. A bemutató tényleg olyan volt, mintha a jövőből ragadták volna ki, nem kizárt, hogy 2015 a Microsoft éve lesz.

Hologramokra épít a Microsoft VR megoldása - 2. kép

Az eszközt felvéve átlátszó felületet látunk, ugyanakkor 3D-s hologramok vesznek majd minket körül attól függően, hogy mit szeretnénk csinálni. Skype-on keresztül interaktívan nyúlhatunk bele a másik hologramos mezőjébe, nappalink faláva vetíthetjük kedvenc csapatunk mérkőzését, vagy pedig saját 3D-s tárgyakat alkothatunk a térben a HoloStudio segítségével. A hangvezérlést is támogató eszköz a Windows 10-zel együtt érkezik, a fejlesztések következő nagy lépéseivel pedig áprilisban ismerkedhetünk majd meg.
10 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 13 napja

Itt a videója: https://www.youtube.com/watch?x-yt-ts=1421914688&v=aThCr0PsyuA&x-yt-cl=84503534
Ezzel kb a középső ujját mutatja a Microsoft az összes eddigi okos- és VR szemüvegnek. röhögő smiley Csak aztán ne olyan legyen, mint az első kinect... röhögő smiley

válasz erre

PaulMarloW

10 éve, 15 napja

Neurotic írta:
Ez a szemüveg nem a számítógépnél lesz hanem a nappaliban, vagy akárhol. Azért ez merőben más technológia mint az Oculus. Ráadásul nem csak koncepció hanem ez már egy működő termék, rengeteg lehetőséggel. Azért engem érdekelnének a piszkos részletek mosolygó smiley és kíváncsi lennék arra, hogy ez pontosan milyen hatékonyan működik. Mert amit mutogatnak a reklámban az már súrolja a sci-fi határát.
Ez inkább Google Glass, Oculus méretben. röhögő smiley

válasz erre

italianman

10 éve, 15 napja

Na ez már izgalmasabb.

válasz erre

Neurotic

10 éve, 15 napja

kylx írta:
szóval a microsoft fogta az ötletet, és más irányba tért el... akkor most két szemüvegünk lesz a számítógépnél? wtf smiley
Ez a szemüveg nem a számítógépnél lesz hanem a nappaliban, vagy akárhol. Azért ez merőben más technológia mint az Oculus. Ráadásul nem csak koncepció hanem ez már egy működő termék, rengeteg lehetőséggel. Azért engem érdekelnének a piszkos részletek mosolygó smiley és kíváncsi lennék arra, hogy ez pontosan milyen hatékonyan működik. Mert amit mutogatnak a reklámban az már súrolja a sci-fi határát.

válasz erre

kylx

10 éve, 15 napja

szóval a microsoft fogta az ötletet, és más irányba tért el... akkor most két szemüvegünk lesz a számítógépnél? wtf smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 15 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

10 éve, 15 napja

Ha ez bejön és népszerű lesz, mindenki mondhat egy köszönömöt Gábor Dénesnek.

Egyébként elképzelni sem tudom, hogy ez hogy fog működni.

válasz erre

Neurotic

10 éve, 15 napja

Hallottátok ezt a sok zörgést? Most dobta mindenki a kukába az Okulus Riftet röhögő smiley Igaz, hogy ez egy reklám, de ha ez a technológia működik és csak egy kicsit is hasonlít arra ami a reklámban van akkor az elég király cucc lesz mosolygó smiley

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 15 napja

Király! Akkor a környezet adott lesz, ennek csak bele kell pakolnia pl. a katonákat, és mehet a szitálás? röhögő smiley

válasz erre

wegh

10 éve, 15 napja

Jól hangzik, bár a kivitelezésre kíváncsi leszek mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja